Mélyen hallgat a DK, hogyan lehet az, hogy Gyurcsány Ferenc egy nyíltan fajgyűlölő jobbikost támogat a baloldali előválasztás szegedi kampányában. A párthoz elküldött kérdésekre nem válaszolnak, miközben a szóban forgó Tóth Péter, a Csongrád-Csanád megyei Jobbik elnöke saját Facebook-oldalán osztja meg a kampánystandjánál készült közös fotóját Láriferivel. Ő az a Tóth Péter, aki korábban azt nyilatkozta: „a végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen”, közösségi oldalán pedig fajvédelmet követelt, megszüntette volna Szlovákiát, „bibsizett”, emellett a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette. Arató Gergely DK frakcióvezető-helyettes magyarázata szerint az ellenzéki pártok elfogadták, hogy a Jobbik megtagadta a saját múltját, és korábbi kijelentéseiket nem tartják érvényesnek. Választóik tudomásul vették, hogy a Jobbik is az együttműködés része.
Vajon beveszi-e ezt a szegediek gyomra?
Vona Gábor, a kommunisták végleges elsöpréséért megalakult Jobbik elnöke 2009-ben hívei előtt kijelentette: „Ha bejutunk a parlamentbe, és ezzel a bizalommal visszaélünk, jöjjenek a Jobbik székházához, tüntessenek és égessék el tagkönyvüket!” (Ha ezt tették volna, talán az épület is leég.)
Jobbikosból DK-s? Hát persze. Ismerni kell a történelmet. (Legutóbb az antikommunistának sminkelt SZDSZ csinált ilyen fordulatot.) Az emberben a Terror Háza Múzeum „átöltöző szobája” sejlik fel, ahol a kisnyilas rutinosan átbújik az ávéhás uniformisba. Nekem a Tanú film smasszere jut az eszembe, aki a kegyelmet kapott Pelikánnak mondja a bitó alatt: „Egy brancs maguk.”