idezojelek

Mónika intelmei

Az ember szeret nevetgélni, így lelkesen olvassa Lamperth Mónika közösségi oldalát is.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Az ember szeret nevetgélni, így lelkesen olvassa Lamperth Mónika közösségi oldalát is. A derű – pontosabban a röhej – árnyékként követi a Gyurcsány-kormány miniszter asszonyát. Belőlem a legnagyobb kacajt az az emlékezetes attrakciója váltotta ki, amikor bejelentette: fölhagyott a politizálással, kizárólag vágyserkentő násztabletták forgalmazásával kíván foglalkozni. A buja információt Kálmán Olga műsorában osztotta meg a nyilvánossággal, ahová a vállalkozás másik résztvevőjével, Herényi Károly MDF-felszámolóval érkezett. A sugárzó delnő elárulta: tablettáikat a régi MSZP-vezérkar majdnem a fele szedi. Kell az erő, a potencia, föl akarnak állni… A kuncogó műsorvezető kérdésére – És nem hiányzik a politika? – Lamperth azt válaszolta: jól elvan nélküle.

Mi is így voltunk a porcelán mosolyú Mónikával, ám pechünkre újra felbukkant a terepen. Minapi Facebook-intelmét szó szerint idebiggyesztem: „Akinek nem tetszik az ellenzéki együttműködés kampánya – bár ide készül szavazni –, ajánlom a figyelmébe Winston Churchill szavait: »Csak egy rosszabb dolog van, mint szövetségesekkel együtt harcolni: nélkülük.« Barátaim, ez mindig ilyen lesz, vitatkozós, egyezkedős, valakinek mindig baja lesz azzal, amit a másik szeretne… Tudom, mit beszélek, voltam koalíciós kormányban. Ez van… vagy Orbán.”

Arra a riasztó koalíciós kormányra mi is élénken emlékszünk – egyebek közt ezért sem kérünk abból a bandából. A Churchill-idézet meg úgy kerek, ha a brit miniszterelnök világháború utáni beismerését is hozzátesszük: „Nem a megfelelő disznót vágtuk le.” (Értsd: aljas szövetségest választottunk.) Tud követni, Mónika?

Borítókép: Lamperth Mónika (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.