idezojelek

Másállapot

Továbbra sem bír magával a szereptévesztésben lévő David Pressman.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Koszticsák Szilárd

Továbbra sem bír magával a szereptévesztésben lévő David Pressman. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete ezúttal a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján mondott épületes marhaságokat. 

Óriásplakátokat helyeznek ki, amelyeken egy vigyorgó, Magyarország felett uralkodó zsidó milliárdos látható, és a plakát arra figyelmeztet, »ne hagyjuk, hogy Soros nevessen utoljára«. […] Egy legutóbbi plakáton ugyanennek a milliárdosnak a fia látható, amint az Európai Bizottság elnöke mögött bukkan fel, árnyékként. Nem kell sárga csillagot tűznünk ezekre a plakátokra ahhoz, hogy megértsük a megjelenésük kontextusát és a képek mögött rejlő jelentést.

Excellenciás uram képtelen elfogadni, hogy – Nyugat-Európa nagyvárosaival szemben – nálunk nincs Izrael-ellenes demonstráció, zsidó állampolgárokat fenyegető terror. (Nagykövetelődjét, David B. Cornsteint is meghazudtolja, aki búcsúinterjújában kijelentette, antiszemitizmusnak nyomát sem látta nálunk.) „Minél jobban próbálkozik, annál kellemetlenebb lesz, nagykövet úr” – írja közösségi oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár. – A zsidó élet reneszánszát éli Magyarországon.” Schiffer Andrást is kiverte járásából a túlmozgásos diplomata: 

„Mi volna, ha egyszer az életben egy amerikai helytartó megismerkedne a gyarmatinak gondolt társadalom történetével, kultúrájával, rezdüléseivel, mielőtt eligazítást tart? Ez a pökhendi tempó ugyanis egyre kevesebb helyen jön be a földgolyón.”

 Nagyon gáz.
Én csak azt kérdezném a tengerentúlról delegált huhogótól: vajon miért épp nálunk, az „antiszemita” Magyarországon játssza esedékes futballmeccseit a háborúban álló Izrael válogatottja?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete (Fotó: Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.