idezojelek

Kupecok

Churchill kupec eladta Kelet-Közép-Európát a szovjeteknek.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Nyolcvan éve, 1944. október 9-én a hivatalos találkozóra Moszkvába látogató Winston Churchill brit miniszterelnök tiszteletére Sztálin díszvacsorát adott a Kremlben. Akkor már nem lehetett kétséges, hogy Németország elveszíti a világháborút. Ahogyan az sem, hogy a győztesek már a világ újrafelosztásán törik a fejüket. Az oldott hangulatban Churchill azzal állt elő, állapodjanak meg a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek közötti befolyás százalékos arányairól a kelet-közép-euró­pai államokat illetően. Míg a tolmács fordított, Churchill az asztalon fekvő papírszalvétára felírta az érintett országokra tervezett „befolyási arányokat”, Sztálin elé tolta a fecnit, aki végigfutotta, majd jóváhagyólag egyenként kipipálta. Röpke pillanatok alatt felosztották Európa keleti felét.

Nemzetek jövőjéről – köztük a miénkről – döntöttek. Egy fecnin.

Eldőlt a sorsunk.

Churchill kupec eladta Kelet-Közép-Európát a szovjeteknek. Őlordsága utóbb így emlékezett vissza: „A százalékok, amelyeket leírtam, nem jelentettek többet, mint módszert a szándékainkban, hogy lássuk, mennyire bízunk egymásban.” Öblös hazugság volt ez a javából – éppen a dörzsölt angol ne tudta volna, mennyire bízhat meg a tömeggyilkos Sztálinban? Ámbár Churchill sem ment „emberségért” a szomszédba. Elég csak Drezdára gondolni. Negyvenöt januárjában az akkor már teljesen védtelen, kiszolgáltatott, katonai célpontnak nem számító német várost a finom lord parancsára porig bombázta az angolszász légierő. Százezer ártatlan ember maradt a romok alatt.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A sokszínűség idiótái

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.