Csak olyan vicceket ismerek, amiken sírva nevetünk

„Már nincs ébresztőórám, próbálok úgy élni, hogy ne kelljen kikapcsolódnom.” Beri Aryval beszélgettünk.

– Mi az első emléke?
– Lehet, hogy nem a legelső, de az jut eszembe, amikor apám készített nekem egy gitárt. Még szénnel fűtöttünk, és a szenesember azt mondta, úgysem kell ennek a gyereknek a gitár, és ő valamennyi szenet ingyen leborítana a hangszerért. De nem kapta meg. Külön éltek a szüleim, és én mindig vártam az apámat, hogy megmutassa egyszer, hogyan kell gitározni. Mivel nem jött, dühömben végül szétvertem a hangszert egy kalapáccsal.

– Mit köszönhet a szüleinek?
– Az anyámnak azt, hogy otthagyott Ózdon a nagymamámnál. Így lehetett az első tizenkét évem szép és jó.

Névjegy

Berencsi Attilát a nagymamája nevelte Ózdon. Négyéves kora óta rajzolt, a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Itt alakult a Beri Ary és a Játékos Fiúk zenekar. A Szerelem első vérig főszereplőjeként a tinilányok bálványa lett, utána több filmben is szerepelt. A balassagyarmati túszdrámát feldolgozó Túsztörténetben nyújtott alakításáért 1989-ben elnyerte a San Sebastián-i nemzetközi fesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. 1990-től visszavonult a nyilvánosságtól. Manapság zenél és fest.

– Mi volt a legrosszabb munkája?
– Nagyon sok rossz munkám volt. Ez mindig attól függött, hogy másnapos vagy harmadnapos voltam-e. Dolgoztam építkezéseken, amit nem nézhetek le, de ha nem muszáj, még egyszer nem csinálnám.

– Mitől fél a legjobban?
– Hogy kicsúszok az időből. Hogy amit szeretnék csinálni, arra nem lesz időm. És mire megtehetném, elmegy a kedvem tőle. Ez elsősorban a zenére értendő. Mert a festészetben haladok előre, napi szinten gyakorlom, abból élek. A zeneszerzést, a zenélést viszont a létfenntartás miatt nem tudom úgy művelni, ahogyan szeretném. És ennek már vannak jelei. Sokszor dacból állok neki dolgoknak.

– Ha időben visszamehetne a múltba, hová menne?
– Sok helyre. De megpróbálom leszűkíteni a listát. A középkorban nem lenne mindegy, hogy éppen ki vagyok kötözve, és alám fognak gyújtani, mert azt mondtam, hogy a Föld gömbölyű, vagy én adom komoly dolgokra a parancsot a mediterrán teraszról. Az egyik borzasztó, a másik már egészen kellemes. Egy igazán tiszta levegős korban a dinoszauruszokat is szívesen megnézném látcsővel, de ha éppen egy T-rex nyúlna utánam, az nem lenne jó. Nagyon érdekel a mükénéi kor – persze ki tudja, akkor is hogy csapkodták egymást agyon az emberek. Érdekelne az ötvenes évek Amerikája is – lennék autószerelő gyerek Délen. De ha tényleg mehetnék, leginkább előre, a jövőbe mennék.

– Kit hívna meg álmai vacsorájára?
– Szívesen leülnék négy hölggyel beszélgetni egyszerre. Egy hajtós örömlánnyal, egy pszichológusnővel, egy bárzongoristával és egy üzletasszonnyal. Mindegyik világlátása érdekelne. Egy tőről fakadnak, ugyanonnan indulnak, ugyanazt keresik, de 18-20 éves korukban elválnak útjaik. Vajon miért? És persze egy vacsora keretében szívesen beszélgetnék olyan emberekkel is, akik velem nem akarnának leülni egy asztalhoz.

– Kedvenc könyve?
– Kurt Vonneguttól A Titán szirénjei. Bírom az író fanyar humorát. Érdemes úgy élni, hogy mindig a legjobbat cselekedjük. Nagyon hatott rám.

– Kedvenc filmje?
– Wim Wenderstől A dolgok állása. Meg a Párizs, Texas. Jól elvagyok vígjátéksorozatokon is. Az Egy rém rendes családot legalább ötvenszer láttam.

– Kedvenc szava és illata?
– Az a baj, hogy nem tudom a nevét. Évente legalább egyszer elmegy mellettem valaki úgy, hogy az az illata van. Egészen pontosan tudom, mihez köthető, egy korszakhoz, egy nőhöz, de nem tudom megmondani a nevét. Esélyes, hogy valami gyöngyvirágos Impulse Incognito az. Szavam? Dalszerzés közben szavakon, rímpárokon jár az eszem, így az ajkú, lassul, pillant szavakat kedvelem.

– Macska vagy kutya?
– Macska. Van belőle kettő. Sanyika, aki úgy néz ki, mint egy cicakaja-reklámfilm főszereplője. A korábbi gazdája nem szerette az állatokat, így magunkhoz édesgettük. A másik macskának, Pötyikének volt egy előzménye, Dorottya. Amikor elhunyt, aznap azt mondtam a babámnak: vagy ma lesz egy új cica, vagy soha többet nem akarok. Két óra múlva megérkezett a beszélgetős, akaratos fókasziámi macska. Volt persze kutyám is.

– Hogyan kapcsolódik ki?
– Mostanában tanulom, hogyan kell ezt csinálni. Már nincs ébresztőórám, megpróbálok annyira lazán élni, hogy ne kelljen kikapcsolódnom. Visszavettem az életvezetési sebességemen. Ha nagyon nem akarok csinálni semmit, akkor ágyban fekszem, televíziózom, de elérhető a számítógépem és a gitárom is. Olyan dolgokat csinálok, amelyeknek nincs tétje.

– Mondana egy viccet?
– Persze! De én csak olyan vicceket ismerek, amiken sírva nevetünk. Brutálisakat. Kőparasztok vicceit. Úgyse fogja leírni őket.