Betiltott rovarölő: véget ért a vizsgálat

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fegyelmi tanácsa megrovásban részesítette Barna Balázst, a Növényvédelmi Kutatóintézet (NKI) igazgatóját, Tóth Miklóst, az intézet igazgatóhelyettesét pedig magasabb vezetői beosztás fegyelmi hatályú visszavonása büntetésben részesítette – közölte az MTA.• Betiltott rovarölő: azonnali vizsgálatot indít Pálinkás

MNO
2010. 06. 18. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTA elnöke azért indított a vezetői felelősség vizsgálatára irányuló fegyelmi eljárást, mert az intézet az általa kifejlesztett és forgalmazott rovarcsapdához olyan hatóanyagot tartalmazó rovarölő – molyirtó – csíkot ajándékozott a vásárlóknak, amely nem szerepel az engedélyezett rovarölő szerek listáján.

A fegyelmi eljárás lezárultával az MTA főtitkára által vezetett testület Barna Balázs igazgatót és Tóth Miklós igazgatóhelyettest, aki az intézet csapdaforgalmazási csoportját is vezette, hanyag gondatlanság és kötelezettségszegés miatt marasztalta el. A fegyelmi tanács megállapította, hogy mindketten figyelmen kívül hagyták a kémiai biztonságról szóló irányadó jogszabályokat. Az Akadémia elnöke megvonta a Barna Balázs vezetői munkaköréhez korábban megállapított külön juttatásokat, egyúttal megszüntette igazgatói munkakörének felfüggesztését.

A fegyelmi eljárások alapján mindkét vezetőnél kizárható a szándékos szabályszegés, és a vizsgálatot végzők nem találtak olyan bizonyítékot, amely a környezet, a lakosság vagy a munkavállalók egészségének ténylegesen, közvetlenül bekövetkezett károsodására utalna – tájékoztat az MTA közleménye.

A fegyelmi eljárásokkal egyidejűleg a kutatóintézetben vizsgálatot folytatott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, illetve azt megelőzően az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) is. Mindkét hatóság megállapította, hogy a kutatóintézet általuk vizsgált tevékenysége nem felel meg az előírásoknak, ezért pénzbírságot szabtak ki, és kötelezték az intézetet a jogszabálysértések megszüntetésére. A Növényvédelmi Kutatóintézet kifizette a bírságot, és teljesítette a kötelező határozatokban foglaltakat.

A Növényvédelmi Kutatóintézetben a Csalomon-csapdák forgalmazása jelenleg teljes mértékben a jogszabályok és a szakmai előírások szerint történik – hangsúlyozza az MTA közleménye.

Április 15-én érkezett a panasz


Az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete Kémiai Biztonsági Csoportjához április 15-én egy állampolgári panaszbejelentés érkezett, amiben a bejelentő arról értesítette a hatóságot, hogy az NKI „Csalomon” csoportjától vadgesztenye aknázó moly feromoncsapdát vásárolt. A csapdához pedig ajándékként egy „Chemotox Molyirtó kazetta szabadforgalmú irtószer” feliratú tájékoztatóba csomagolt VAPORTAPE II márkanevű molyirtó csíkot mellékeltek.

A VAPORTAPE II termék gyári csomagolásán 10 százalékos, a Chemotox molyirtó kazetta tájékoztatón pedig 20 százalékos diklórfosz tartalom szerepelt. A diklórfosz hatóanyag tartalmú növényvédőszerek engedélyét egy uniós bizottsági határozat szerint viszont már csaknem három éve, 2007. június 6-án visszavonták.

A panaszbejelentésben leírtak igazolására az ÁNTSZ egyik munkatársa magánszemélyként, telefonon megrendelt és vásárolt egy, a bejelentésben szereplőhöz hasonló feromoncsapdát. A termék átvételére április 22-én az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet nagykovácsi telephelyén került sor.

Ezt követően az ÁNTSZ Szentendrei, Pilisvörösvári Kistérségi Intézete mint elsőfokú hatóság értesítette az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet vezetőit az eljárás hivatalból történő megindításáról.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.