A felfedezésről a Proceedings of the Royal Society B brit tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány.
Az angolnafaj első egyedét, egy 18 centiméteres nőstényt a Palaui Köztársaság egyik szigetének közelében, egy part menti sziklaszirt 35 méter mélységben lévő barlangjában tavaly márciusban fedezték fel. A kutatók végül kézi hálók és lámpák segítségével összesen nyolc egyedet gyűjtötték be, amelyeken genetikai vizsgálatokat végeztek, hogy megállapítsák helyüket az angolnák evolúciós fáján. A DNS-vizsgálatok tanúsága szerint valódi angolnákról van szó.
Az apró barna halak a 19 családba „tömörülő” 819 jelenkori angolnafaj nagyon kevés anatómiai jellegzetességével bírnak, ugyanakkor sokban hasonlítanak a korai mezozoikumban élt primitív angolnákhoz. Így például aránytalanul nagy a fejük, és rövid, „összelapított” törzzsel rendelkeznek, „gallérszerűen” elhelyezkedő nyílások vannak a kopoltyúikon, s megtalálható esetükben a felső állkapcsukon az úgynevezett áll közötti csont, a praemaxilla.
„Némely vonatkozásban sokkal primitívebb, mint a jelenkori angolnák, más szempontból pedig még a legrégebbi ismert fosszilis angolnáknál is »kezdetlegesebbek«. Ez azt jelenti, hogy valóságos élő kövületről van szó, anélkül, hogy léteznének fosszilis leleteik” – hangsúlyozták tanulmányukban a kutatók Mija Maszakival, a csibai természettudományi múzeum és kutatóintézet zoológusával az élen.
Az angolna besorolásához a tudósok új családot, nemzetséget és fajt hoztak létre, s a hal a Protoanguilla palau nevet kapta. Az elnevezés a görög „protosz” szóból származik, ami szóösszetételekben ősit, eredetit, elsőt jelent, az anguilla pedig latinul angolnát jelent.
A tudósok megrajzolták az angolnák családfáját is, hogy meghatározzák, mikor vált el rokonaitól a Protoanguilla palau. A kutatócsoport szerint ez körülbelül kétszázmillió évvel ezelőtt történt, amikor a dinoszauruszok uralma megkezdődött bolygónkon. Az angolnát csupán az adott csendes-óceáni barlangban találták meg, ám a biológusok szerint a Protoanguilla palau valamikor lényegesen elterjedtebb lehetett, mivel a víz alatti szirt mindössze 60-70 millió évvel ezelőtt alakult ki.
(MTI)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról