Kevés magyarról mondható el, hogy tudtán kívül Olaszországban egy egész tudományág tiszteli bálványként, hogy életművének kivételes mélysége miatt voltaképp egyetlen diszciplína sem mondhatja kizárólagos fiának, no és az sem, hogy noha politikával, politikatörténettel, politikai szociológiával és politikai pszichológiával is foglalkozott, semelyik politikai oldal sem tudta kisajátítani, hiába is próbálkozott vele. Az augusztusban 100 esztendeje született Bibó István került terítékre a külügyi intézet csütörtöki előadásán. Sárváry Katalin vállalkozott a feladatra, hogy valahogyan kategóriába sorolja a 20. század nagy gondolkodóját.
Hiba magányosnak látni őt
– A nemzetközi politikatudomány hazai megalapítója volt ő, tanulmányomban az ezt alátámasztó elemeket próbáltam bemutatni. Arra jutottam: két oka van, hogy Bibó István munkássága meghaladja a korábban az ő értelmezésével foglalkozók elméleteit. Az egyik, hogy nemzetközi politikai mérvű munkáit egymástól elszigetelve tanulmányozták, a másik, hogy kiragadva olvasták Bibót abból a tudományos közegből, ahová tartozik, és ahová műveit egyébként ő maga is szánta. Hibásan gondolják magányos gondolkodónak – adta meg a felütést Sárváry Katalin, aki szerint egy most divatos, eredetileg angolszász tudományág, a nemzetközi kapcsolatok területe nagyjából képes lefedni azt, amit ő művelt.
(kép: Bucsy Levente)
A nemzetközi kapcsolatok – mint Sárváry kifejtette – nagyjából a II. világháború tájékán szökkent szárba, s olyan kiváló művelői voltak, mint George F. Kennan, Martin White, vagy a nálunk ismertebb Henry Kissinger, akinek Diplomácia című kötete több évtizedes késéssel, csak 1990 után jelenhetett meg magyarul. Ez a világháborús dátum nagyon fontos. Hogy miért is?
Bibó István
1911. augusztus 7-én született. Szegeden '33-ban végzett nemzetközi jogon, majd egy évvel később jogbölcseleten. 1940-ben habilitált. 1946-tól négy éven át ugyanott politikatudományt oktatott, közben 3 esztendőn át az MTA levelező tagja és 2 éven keresztül a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese volt. '51-től '57-ig az ELTE Egyetemi Könyvtárában kellett meghúznia magát könyvtárosként, majd '63-tól nyolc éven keresztül a KSH-ban dolgozott, a kettő között „politikai fogoly” volt. A 20. század legnagyobb hazai demokrata gondolkodójaként tartják számon. 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminisztereként tiltakozott a szovjet megszállás ellen. 1940-ben házasodott Ravasz László református püspök lányával, Boriskával, három gyermekük született. Apósa bújtatta egyébként a világháború végén, a német megszállás idején. Temetése volt a demokratikus ellenzék első nyílt fellépése, mások mellett Illyés Gyulával. Halála után tizenegy évvel posztumusz Széchenyi-díjjal tüntették ki. Nevét viseli az ELTE jogász–politológus szakkollégiuma, itt alakult meg még a rendszerváltozás előtt a Fidesz. Jelentősebb munkáinak jegyzéke itt érhető el.
(forrás: wikipedia)
– Bibó 1943–44-ben kezdte el írni Az európai egyensúlyról és békéről című művét, a „békecsinálóknak” dedikálva. Írásaiban megtalálta a módját annak, hogy indulatoktól terhes kérdéseket nyugodt hangnemben, de érzékenyen, a tárgyilagosság szándékával tárgyaljon. Állóháborúnak számító viták vitorláiból vonja ki a szelet (fasizmus–kommunizmus, liberalizmus–nacionalizmus), de akár konkrét területi viszonylatokkal is foglalkozik: az angol–északír és az arab–izraeli problémakörrel – fejtegeti a szakértő, hozzátéve, minden mögött kitapintható a motiváció, hogy a megmerevedett harcvonalakat feloldja, ezért van az, hogy „egyik oldal sem tudja kisajátítani őt”.
Misszió volt, amit végzett
És ez csak az egyik jelentősége Bibó Istvánnak, mindeközben elvégezte a már említett szerzők magyarra fordítását, ami misszió volt a maga nemében, Sárváry „nyelvújításnak” nevezi ezt a szaknyelvi alkotómunkát.
– A tudományágon belül nagyon eredeti, humoros és könnyed a nyelvezete, és máig aktuális gondolatokat fogalmaz meg, európai viszonylatban is jelentős – mond ítéletet, majd ingoványos terepre érkezik: – Hogy voltaképp ő a tudományág megalapítója, nagyon nehéz bizonyítani, már csak azért is, mert ő maga soha nem mondja.
Kissingerhez hasonlóan nála is találunk olyan gondolatokat, amelyek azt sugallják, diplomáciai párbeszéd „csak legitim nemzetközi rendszerben képzelhető el”.
– Ha az államok szóba is állnak egymással, már gyakran az ellenkezőjét értik annak, mint amit az mond. Bibó a Népszövetségben zajló vitákról pont ugyanígy ír, és a vég nélküli, terméketlen viták egy sokkal súlyosabb dologra, a legitimitás hiányára világítanak rá. Bibót nagyon is jól megvilágítják a kortárs szerzők; gyakorlati politikára törekszik, az ideológiai felhangoktól megfosztott kommunikációra – vélekedik határozottan Sárváry Katalin.
Szerinte a politika egyik fő feladata a félelem lebontása kell, hogy legyen: – A félelem az ember társadalmi helyzetéből fakad, és egy másik ember váltja ki – értelmezi Bibót a szakértő, aki szerint ennek a „bontásnak” eszköze az európai diplomácia találmánya, ami olyan jelentős, mint maga az európai zene, amit más nemzetek nem is fedezhettek föl.
A feudális Európa még tudta, hogyan kell
– A hatalmi egyensúly a béke tárgyi biztosítéka, a nemzetközi legitimáció pedig a béke morális záloga – folytatja Sárváry, aki nagyon fontosnak tartja, hogy Bibó alapelve szerint az államközi egyensúlyt a területi stabilitás, a határok véglegessége teremti meg elsősorban, s ezt a nagy kortárs, Martin White is így gondolja. E gondolat mentén jut el addig Bibó István, hogy egy háborút lezáró békekonferenciának a határok meghúzásával kell először foglalkoznia. A gondolkodó viszont – látva, hogy nem ezen az úton járnak a nemzetközi politikai résztvevők – később azt is boncolgatja, hogy ez miért történik így.
– A demokratikus Európa elfelejtette, amit a feudális Európa még tudott: a békecsinálás művészetét, mondja Bibó. Végső soron emberi kapcsolatokról van szó, ezért a béke megteremtése humán tudomány. Először az emberi kapcsolatokban kell rendet teremteni – összegez Sárváry Katalin. Sajnos a sokáig (1986) csak kéziratban meglévő, békecsinálóknak címzett munka nem jutott el az angolokhoz, franciákhoz sem időben...
Az előadáson megjelent Bibó István fia, ifj. Bibó István is, aki szerint a Bibó-fordítások „hitelességét” a szakembereknek kell eldönteniük. Ezt arra reagálva mondta, hogy a közönség soraiban helyet foglaló Réti György olasz szakértő egyenesen az olasz politológia példaképének nevezte Bibót itáliai szakemberekre hivatkozva. Ifj. Bibó úgy látja, édesapjának kész receptje volt arra, hogyan lehet akár a kétpólusú világ húsz évvel ezelőtti leomlása után is az országok határvonalait rendezni, például a balkáni bombázás előtt. Érdekes történelmi időutazás.
