A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóirat január 4-i számában megjelent tanulmány Louisiana államban élő 25 ember bevonásával készült, akik vállalták, hogy kórházi betegként részt vesznek egy 56 napos, súlygyarapodást vizsgáló kutatásban.
A majdnem két hónap alatt az alanyok a napi ajánlott energiaszükségletüknél nagyjából ezerrel több kalóriát vettek magukhoz. Néhányan 5 százalékos, mások a normális értéknek megfelelő 15 százalékos, megint mások pedig 25 százalékos – vagyis magas – fehérjetartalmú étrendet fogyasztottak.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző fehérjemennyiségek miként befolyásolják a testsúlygyarapodást, a testzsír növekedését, illetve az energiafelhasználást. A Louisiana állambeli Pennington Biomedikai Kutatóközpont szakembere, George Bray által vezetett kutatás eredményei szerint az alacsony fehérjetartalmú étrendet követők összességében kevesebbet híztak mint a többiek: míg ők átlagosan 3,16 kilogrammot szedtek magukra, addig a normális fehérjemennyiséget fogyasztók 6,05 kilogrammal, a magas kategóriába soroltak pedig 6,51 kilogrammal gyarapodtak.
A közepes és nagy mennyiségű fehérjét fogyasztók esetében azonban a pluszkilók jelentős része a zsírmentes testtömeget gyarapította, míg a fehérjeszegény étrendet követők veszítettek ebből a tömegből. Utóbbi csoport tagjai az elfogyasztott extra energiamennyiség kilencven százalékát, a többi csoport pedig csupán annak 50 százalékát raktározta el zsírként.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz