A leleteket az adelaide-i Dél-Ausztráliai Múzeum szombaton kezdődött paleontológiai hete alkalmából láthatják az érdeklődők. Az Emu Bay-pala egyike a világ három olyan lelőhelyének, ahol az 542 millió évvel ezelőtt kezdődött kambriumi földtörténeti időszakból maradtak fenn fosszíliák, köztük puhatestűek lenyomatai. A másik két lelőhely a Kanadában, a Sziklás-hegységben lévő Burgess-pala, valamint a kínai Csengcsiang – ismertette az ABC ausztrál hírportál.
A nemzetközi feltárások hat éve kezdődtek az Emu Bay-palában, a vizsgált lelőhely az 542 millió és 513 millió évvel ezelőtti időszakból származik. „Eddig harminc fajt azonosítottunk, és további 50–80 fajt kell leírnunk” – mondta el Jo Bain, a Dél-Ausztráliai Múzeum paleontológusa, aki hangsúlyozta, hogy a tudomány számára teljesen ismeretlen fajokról van szó. „Közülük némely oly fura, hogy időnként egyszerűen nem hiszünk a saját szemünknek” – fogalmazott a paleontológus.
A kambrium az első olyan földtörténeti időszak, amelyből a tengeri szivacsoknál és medúzáknál bonyolultabb élőlények fosszíliái maradtak fenn. Egyes elképzelések szerint a kambriumban hirtelen mintegy ötven élőlénytörzs jelent meg úgy, hogy a legtöbbjük elődeiről nem is tud semmit a tudomány. Az organizmusoknak ezt a földtörténeti mértékkel gyors kirajzását kambriumi robbanásnak nevezik.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?