Mint kifejtette, az olyan nagytestű dinoszauruszokat, mint amilyen a Tyrannosaurus rex és társai voltak, általában portyázás közben ábrázolják. Az őshüllőket száraz, sivatagos területen láttatják, amint fejüket leszegve, farkukat az égnek emelve kutatnak zsákmány után – olvasható az írást ismertető The Daily Telegraph online kiadásában és a Cambridge News honlapon.
Ford, aki harminc éve dolgozik elméletén, arra a megállapításra jutott, hogy a többtonnás testsúlyú dinoszauruszok számára nem lett volna „gazdaságos” a szárazföldi élet. „A hatalmas farok cipelése önmagában az anyagcsere során keletkezett energia negyedét emésztette volna fel” – mutatott rá, hozzátéve, hogy a nagy farok egyébként is a vízi életmód egyik sajátja, hiszen úszás közben óriási segítséget jelent.
A professzor szerint elmélete arra is magyarázatot ad, hogy a dinoszauruszok lábnyomai miért olyan sekélyek, mint például az emberé, holott az őshüllők testsúlya alapján egészen más volna várható. Ennek csak egy oka lehetett: a fennmaradt lábnyomok sekély vízben keletkezhettek.

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz