A darabok egyenként 10 gramm súlyúak – jelentette be John T. Watson, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) geofizikai és bolygófizikai intézetének professzora, aki szerint további leletekre lehet számítani. A megsemmisült meteor darabkái 16 kilométer hosszúságú sávban szóródhattak szét.
A szakértők szerint a lángoló meteor a Naprendszer keletkezésének idejéről, 4-5 milliárd évvel ezelőttről származik.
Bill Cooke, az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA meteorszakértője a minibusz nagyságú égi jövevény súlyát 70 tonnára becsüli. A meteor azonnal felrobbant, amint a Föld légkörébe ért, a jelenséget a kaliforniai Sacramentótól Las Vegasig, illetve Nevada egyéb részein is észlelték. Pusztulásakor akkora energia szabadult fel, mint 5 kilotonnás robbanáskor. (A Hirosimára ledobott amerikai atombomba 15 kilotonnás volt.)
Becslések szerint a meteoritok óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel érnek a légkör felső rétegeibe. A kőzet és a levegő között olyan erős a súrlódás, hogy a meteor egyszerűen elpárolog – érzékeltette Tim Spahr, a Harvard Egyetem kisbolygókutató központjának igazgatója.
Don Yeomans, a NASA Föld közeli objektumok után kutató programjának (Near-Earth Object Program Office) a vezetője szerint ekkora méretű meteorok legfeljebb évente egyszer érnek a Föld légkörébe, többségük azonban az óceán vagy lakatlan vidékek fölött robban fel.
A felrobbant meteor nem szerepelt a Föld közeli objektumok listáján. „Sok millió hasonló objektum van, amelyekről nincs tudomásunk, hiszen ezek túl kicsik az észleléshez, csak akkor vesszük észre ezeket, amikor az »orrunk előtt« bukkannak fel” – tette hozzá Yeomans.

Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét