A vérszívók két fajának, a Pseudopulex jurassicusnak és a Pseudopulex magnusnak a fosszíliái Kínában, Belső-Mongóliában kerültek elő – olvasható a tanulmányt ismertető LiveScience és a PhysOrg tudományos hírportálon.
A rovaroknak a jelenkori bolhákkal ellentétben „ellapított„ testük volt, mint a poloskának vagy a kullancsnak, és „karmokkal” rendelkeztek, amelyek elég hosszúak voltak ahhoz, hogy a gazdaállat szőrzetébe, tollazatába megkapaszkodjanak.
A kisebbik vérszívó, a Pseudopulex jurassicus a jura korban, mintegy 165 millió évvel ezelőtt élt, hossza a csápok nélkül elérte a 17 millimétert. Szúró-szívó szájszerve 3,4 milliméteres volt, vagyis kétszer hosszabb, mint a rovar feje. A Pseudopulex magnus 125 millió évvel ezelőtt, a kora kréta időszakban élt, hossza 22,8 milliméter volt, a szájszerve pedig 5,2 milliméteres.
A rovarok hosszú, recézett szájszerve képes volt viszonylag nagy testű állatok, például tollas dinoszauruszok és pteroszauruszok vastag bőrén áthatolni, és harapásuk meglehetősen fájdalmas lehetett. Ugyanakkor nem rendelkeztek úgynevezett ugrólábakkal, mint a jelenkori bolhák, amelyek testhosszuknál 50-100-szor nagyobb távolságot képesek áthidalni – így nehezebben menekülhettek el a gazdaállat haragjától.
George Poinar, az Oregoni Állami Egyetem professor emeritusa szerint, aki kommentárt írt a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmányhoz, előfordulhat, hogy a Pseudopulex jurassicus és a Pseudopulex magnus a modern kori bolhák őse, de nagyobb a valószínűsége, hogy az élősködő rovarok különálló, mára kihalt ágához tartoztak.
„Ezek az igen jó állapotban fennmaradt fosszíliák betekintést nyújtanak abba, hogy milyen lehetett az élet az igen távoli múltban, a jura és a kréta korban„ – emelte ki Poinar, aki eddig fiatalabb, „mindössze” 40-50 millió éves, borostyánban megőrződött rovarok fosszíliáit tanulmányozta.
