A témában végzett kutatásukat amerikai biológusok a brit tudományos akadémia Proceedings B című szaklapjában mutatták be.
Egy adott madárfaj énekében felismerhetők helyi dialektusok, tanult változatok és gyakran szomszédos csoportok közti átfedések is. Egyes kutatók szerint a madárdal nemcsak a fajfelismerésben és a tojók vonzásában segít, hanem a kisebb szociális csoportok közötti kapcsolatok megszilárdításában is.
A feltételezés bizonyítására Emma Greig, az egyesült államokbeli Ithakában lévő Cornwell Egyetem munkatársa a királykék tündérmadár (Malurus splendens) dalát vizsgálta. A kicsiny, fényes kék madárnak különleges szokása van: bár a tojásokat szokásos módon egy madárpár költi ki, az utódok felnevelésében rendszerint „besegít” egy vagy két hím.
Az állatok viselkedésén egyértelműen felismerhető egy szociális apa megléte, amely a genetikai tesztek bizonysága szerint nem feltétlenül azonos a biológiai apával. A szociális apának a biológiaival szembeni kiemelt fontosságát jól mutatják az apa-fióka párosok tudósok által elemzett dalmintái.
Mindez tehát arra utal, hogy a genetikai rokonságtól függetlenül a fiatal madarak a nevelésükben aktív hímektől tanulnak meg dalolni. Ez ráadásul arra is utal, hogy az éneknek fontos szerepe van a csoporton belüli összetartozás erősítésében.

Ez nem ellenzék, hanem vírus, amit le kell gyűrni