Az 1943-as szerencsétlenségben 1352 tengerész veszett oda, köztük az olasz flotta parancsnoka, Carlo Bergamini tengernagy, és csak 622 embernek sikerült megmenekülnie. Az olasz haditengerészet csütörtöki bejelentése szerint a hadviselő felek egyik legmodernebb hadihajójának számító páncélos roncsának helyét ezerméteres mélységben, az észak-szardíniai partoktól 30 kilométerre, az Asinara-sziget öblében azonosították egy tengeralatti robot, a Guido Gay olasz mérnök által kifejlesztett Pluto Palla segítségével.
A tűzszüneti megállapodás alapján a szövetségeseknek való átadás céljából Málta irányába tartó csatahajót német harci repülőgépek találták el 1943. szeptember 9-én két újszerű, 1570 kilós, irányítható bombával, amelyek pusztító robbanássorozatot idéztek elő. A hajó kettétört és elmerült. A Roma mindössze 15 hónapot „élt”, hiszen 1942 júniusában adták át az olasz haditengerészetnek. Ágyúi 42,8 kilométerre hordtak, messzebbre, mint a japán hadihajók ágyúi, amelyeknek lőtávolsága „csak” 42 kilométer volt.
Megtalálták a haditengerészet zászlóshajóját
Évtizedek óta tartó kutatás után megtalálták a szardíniai partoknál a Roma nevű páncélost, amelyet a németek süllyesztettek el majd kétezer emberrel a fedélzetén.
2012. 06. 28. 23:31
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!