„Ölelkező” bolygókat figyeltek meg + Kép

Egy fura páros – a Földhöz hasonlatos kőzetbolygó, valamint a Neptunuszra emlékeztető gázóriás "táncát" észlelték egy távoli csillag körül amerikai tudósok.

LM
2012. 06. 22. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NASA bolygóvadász űrteleszkópja, amelyet 2009-ben bocsátottak fel, a Nap körül keringve az égbolt olyan szegmensét pásztázza, ahol 150 ezer csillag található. A műhold úgynevezett tranzitmódszerrel dolgozik, azt a parányi elhalványulásokat regisztrálva, amelyet egy csillag fényében az előtte elhaladó bolygó okoz.

A Washingtoni Egyetem és a Harvard Egyetem csillagászai az 1200 fényévnyire, a Hattyú (Cygnus) csillagképben lévő Kepler 36a katalógusjelű napot figyelték meg. A csillag tömege körülbelül akkora, mint a Napé, ám sűrűsége 25 százalékkal kisebb, és valamivel kevesebb fémet tartalmaz. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a csillag néhány milliárd évvel idősebb, mint a Nap.

A körülötte lévő bolygók a Kepler 36b és a Kepler 36c katalógusjelet kapták. Az első egy kőzetbolygó, amelynek tömege 4,5-szer haladja meg a Földét, átmérője pedig másfélszer. A bolygón, amely „mindössze” 18 millió kilométerre kering a csillagtól, egy év 14 napig tart. (A Föld és a Nap közötti távolság körülbelül 150 millió kilométer.)

Forró Neptunusz

A Kepler 36c átmérője csaknem négyszer múlja felül a Földét, tömege pedig nyolcszor. Forró Neptunuszként határozták meg a csillagászok, mivel légköre javarészt héliumból és hidrogénből áll, és nem kizárt, hogy szilárd maggal rendelkezik. A nagyobbik bolygó 16 nap alatt kerüli meg a csillagot.

„Ölelkeznek”

A két bolygó csaknem azonos pályán halad, 97 naponként együttállásba kerülnek, amikor a köztük lévő távolság mindössze 1,9 millió kilométer – ez a Föld-Hold távolság ötszöröse. „Ez az egymáshoz legközelebb lévő két bolygó, amit valaha megfigyeltünk, a köztük lévő távolság 30 százalékkal kisebb, mint a Naprendszer bármely két planétája közötti” – hangsúlyozta Eric Agol, a Washingtoni Egyetem docense, a tanulmány egyik vezető szerzője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.