A DECam nyolcévi munka eredményeként született meg, létrehozásában három kontinens szakemberei vettek részt. A csaknem egytonnás berendezést a Chicago mellett működő, nagy energiájú részecskefizikára szakosodott nemzeti laboratóriumban (Fermilab) fejlesztették ki, majd a Chile hegyei között működő Cerro Toro obszervatórium 4 méteres Blanco teleszkópjára szerelték a telefonfülke-méretű eszközt – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A projektet az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma és Nemzeti Tudományos Alapja, valamint brit, brazil, spanyol, német és svájci fejlesztési alapok finanszírozták. A DECam a maga nemében a legnagyobb teljesítményű műszer, amely minden egyes felvételén százezer galaxist képes „befogni” akár nyolcmilliárd fényévnyi távolságból is.
A sötétenergia-felmérés, a Dark Energy Survey decemberben kezdődik. Öt év alatt a DECam segítségével részletes színes felvételeket készítenek az égbolt egy nyolcad részéről, bemérve 300 millió galaxist, százezer galaxishalmazt és négyezer szupernóvát. „A felmérés segít például megértenünk, hogy miért gyorsulva tágul a világegyetem, ahelyett, hogy a gravitáció hatására lassulna a folyamat” – hangsúlyozta Brenna Flaugher projektmenedzser, a Fermilab kutatója.
A DECam által készített első felvételek egyikén a Tukán csillagképben (Tucana), 17 ezer fényévnyire lévő 47 Tucanae (NGC 104 vagy Caldwell 106) gömbhalmaz látszik, amely egymillió csillag otthona, de készített a világ legnagyobb digitális kamerája képet a 60 millió fényévnyire, a Fornax galaxishalmazban lévő NGC 1365 katalógusjelű spirális csillagvárosról is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!