A piramisoknál is idősebb emeletes házakra bukkantak

A világ legrégebbi emeletes házait tárták fel Bulgáriában, az épületek Kr. e. 4800 táján épültek, vagyis idősebbek, mint Dzsószer fáraó lépcsős piramisa, amelyet Kr. e. 2700 körül emeltek.

LM
2012. 10. 25. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Veliko Tirnovó-i Történelmi Múzeum régészei Alekszandr Csobadzsijev vezetésével Petko Karavelovo falu közelében bukkantak a hétezer éves településre. Az archeológusok ismertetése szerint az épületek két-három emeletesek voltak, a házak hossza elérte a 12-15 métert, a szélességük pedig a hat métert – írja a Dni.ru orosz hírportál.

„Rendkívül ritka felfedezésről van szó, amely azt bizonyítja, hogy a többemeletes építkezés gyakorlata a távoli múltban honosodott meg” – hangsúlyozta Alekszandr Csobadzsijev. A feltárások során körülbelül félezer ősi lelet került napvilágra, többségükben kőből és csontból készített eszközökről van szó. Találtak horgokat is, amelyek arról tanúskodnak, hogy a helyi lakosság az állattenyésztésen és a földművelésen kívül halászattal is foglalkozott.

Ókori kincsek Bulgáriában

Ókori kincsleletet tártak fel Bulgáriában, a fekete-tengeri Szinemorec település mellett: az ezüst pénzérmék nagy valószínűséggel Kr. e. IV–III. századból származnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.