Áramszünet, közlekedési káosz – elindult az Endeavour

Megkezdte pénteken Los Angelesen belüli utazását a legendás űrrepülőgép, amely ezen a hétvégén kerül kiállítási helyére.

BL
2012. 10. 13. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 85 tonnás űrjármű 19 kilométert tesz meg több megállással, óránként 3,2 kilométeres sebességgel. Egy speciálisan kialakított szállítójárművön halad keresztül Los Angeles utcáin, a nemzetközi repülőtértől a múzeumig. Az Endeavour útjának akadálymentesítéséhez mintegy 400 fát ki kellett vágni, átmenetileg több száz közlekedési
lámpát, illetve közúti jelzőtáblát el kellett távolítani, sőt egyes körzetekben az áramellátást is fel kellett függeszteni.
A központ – előzetes ígérete szerint – ezer új fát fog ültetni a kivágottak helyére.

Az Endeavour 1991-ben került az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA kötelékébe: az űrrepülőgép a Challengert váltotta fel, amely 1986-os fellövésekor megsemmisült, hét asztronauta halálát okozva. Húszéves pályafutása során az Endeavour huszonöt missziót teljesített, 4677 fordulatot tett meg a Föld körül, 299 napot töltött a világűrben, és csaknem 200 millió kilométert repült. Tavaly májusban fejezte be utolsó, 25. küldetését, amelynek keretében számos műszert, köztük a kozmikus sugárzás elemi részecskéit mérő, kétmilliárd dollár értékű Alfa-mágneses spektrométert (AMS-02) szállított a Nemzetközi Űrállomásra.

Az Endeavour 2017-ben kerül végleges helyére

A kaliforniai múzeumban október végétől lesz megtekinthető, de végleges helyére, egy speciálisan neki épített épületszárnyba csak 2017-ben kerül.

Az Endeavour testvérhajóját, a NASA legöregebb „túlélőjeként” tisztelt Discovery űrsiklót a Smithsonian Intézet Steven F. Udvar-Hazy Központjában állították ki, míg az Atlantist, amelynek tavaly júliusi hazatérésével lezárult a harmincéves amerikai űrrepülőgép-program, a Kennedy-űrközpont látogatókomplexumában nézhetik meg az érdeklődők novembertől. Az Endeavour múzeumba szállítása 10 millió dollárba került.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.