Charles Babbage masináját ma az első számítógépmodellként jegyzik, így Ada Lovelace bizony az első programozó lett volna a világon, bár maga a gép végül soha nem épült meg. A korát megelőző Ada Lovelace-ről egy évente visszatérő eseményt neveztek el Angliában: a 2009-ben, Suw Charman-Anderson író-újságíró kezdeményezésére indult programsorozat célja, hogy minden év október 16-án talk-show-val, demonstrációval és énekléssel hívják fel a figyelmet a tudós hölgyekre Londonban, Szlovéniában, Olaszországban, Svédországban és az Egyesült Államokban.
„Megpróbálunk inspiráló női szerepmodelleket bemutatni\" – mondta az eseményről korábban Charman-Anderson. „Azt szeretnénk üzenni a karrierjük különböző szakaszaiban járó nőknek, hogy akár ilyen eredményeket is képesek elérni. Itt van néhány nagyszerű nő, akiknek már sikerült.”
Ha nem is csak néhány, de biztos, hogy a férfiaknál jóval kevesebb nő érdeklődik ezek iránt a pályák iránt. 2011-ben az Egyesült Királyságban minden harmadik férfi reál területen (a tudomány, a tervezés vagy a technológia területén) dolgozott, míg a nők közül csak minden huszadik számíthatott ilyen karrierre – írta a műszaki-tudományos pályákon dolgozó nőkkel kapcsolatban kutatásokat végző Marion Scott egy blogbejegyzésben.
A férfiaknak sincs kedvük hozzá?
A történet nem feltétlenül csak a nőkről szól, és úgy tűnik, nem csak Magyarországon probléma a reál tudományok iránti csekély érdeklődés, Angliában sem mennek elegen ilyen pályára. Pedig a kutatások azt mutatják, hogy 2017-re már minden negyedik új munkahely ezen a területen jön majd létre.
„Lassan emelkednek ugyan a számok, de a helyzet az, hogy továbbra sincs elegendő férfi vagy nő, aki ezeket a pályákat választaná” – mondta az idei Ada Lovelace-nap egyik meghívottja, a távközlési technológiával foglalkozó Gia Milinovich. Ő úgy gondolja, az iskolának kellene bátorítania a gyerekeket, már egészen kicsi kortól. Az általános iskolások szerinte akár a programozással és a weblapszerkesztéssel is elboldogulnának, sőt, ha lehetőséget kapnának, rögtön el is kezdené őket foglalkoztatni a téma.
Nők az űrben
Az általános érdektelenség nem változtat azon, hogy a nők mérhetően kevesebben vannak a reál tudományokhoz kötődő állásokban. „A nőktől nem is várja senki, hogy ilyen témák egyáltalán érdekelhetik őket” – véli Helen Keen brit humorista és író. Ezért is választotta következő témájául azoknak a nőknek a történetét, akiket az 50-es, 60-as években űrhajósoknak képeztek ki a NASA-nál. A Mercury 13 néven futó női űrhajós csoport azt próbálta bebizonyítani, hogy a férfiakhoz hasonlóan képes felkészülni egy űrküldetésre. A hölgyek ugyanazt a kiképzést kapták, mint a férfi űrhajósok. Bár a tizenkilenc versenyző közül tizenháromnak sikerült helytállnia a teszteken, végül egyiküket sem küldték ki az űrbe. „Nagyon inspiráló volt róluk olvasni, de végső soron tragikus ez a történet” – véli Keen.
Suw Charman-Anderson szerint nem csak akkor, de ma is azzal a problémával kell szembesülnie a nőknek, hogy a társadalom még mindig nem fogadja el, ha műszaki pályákon vagy a reál tudományok területén tűnnek ki. „Társadalmi elvárások vannak azzal kapcsolatban, hogy mit tanuljanak vagy mi iránt érdeklődjenek a nők” – mondta. Szerinte az Ada Lovelace-napnak sem az az üzenete, hogy a nőknek felülmúlni vagy helyettesíteni kellene a férfiakat, főleg azokat nem, akiket kiemelkedő tehetségük tesz pótolhatatlanná. Csak azt szeretnék, hogy több olyan nő legyen, aki a szakértelme révén válik ismertté.
