Hogy mikor keletkezett a HIV vírus, az egyik legsúlyosabb csapás az emberiségre? Nyilvánvalóan lényegesen korábban, mint eddig gondolták. Az eddig elvégzett genetikai vizsgálatok alapján legalábbis erre jutottak a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ tudósai (Fred Hutchinson Cancer Research Center).
Az emberszabásúakban már legalább ötmillió évvel ezelőttről kimutattak hasonló vírusokat, de lehet, hogy már 12 millió éve is léteztek – állítják a szakértők, miután több majomfaj örökítőanyagát megvizsgálták. A kutatások során negyvennél is több, a szubszaharai régióban élő, nem emberszabású főemlősfaj egyedeinek szervezetében mutattak ki lentivírusokat. Ebbe a nemzetségbe tartozik az embereket is megfertőző AIDS-vírus.
Nem minden lentivírus károsítja olyan mértékben a hordozóját, mint ahogyan a HIV vírus hat az emberre, sok közülük a gazdatest károsítása nélkül is képes szaporodni. Mivel azonban az örökítőanyag egyes darabjain nyomot hagynak még az ilyen ártalmatlan vírusok is, ezért a tudósok több különböző majomfaj DNS-ét megvizsgálták, és annak a nyomait kutatták, hogyan alkalmazkodott a szervezet védekező rendszere genetikailag a lentivírusokhoz.
A lentivírusoknak az evolúció során sok változata keletkezett, és aztán viszonylag gyorsan el is tűntek. Ez jelentősen megnehezíti a kutatók dolgát, hogy egyértelműen felrajzolhassák a kórokozók „születésének” történetét. Végülis a tudósok a módosulások száma és módja, valamint a különböző majomfajok közti különbségek összevetésével állították fel a lentivírusok családfáját.
„Mivel ezek közül a vírusok közül néhány az emberre is veszélyes lehet, fontos, hogy pontosan feltérképezzük az eredetüket\", magyarázza Michael Emerman kutató.
Az AIDS-vírusról tudjuk, hogy egy, a csimpánzokról az emberre átterjedt lentivírusfaj, de eddig nem tisztázták, vajon mióta fertőzik lentivírusok a főemlősöket. Általában a tudósok 4-5 millió évről beszélnek, viszont nyilvánvalóan sokkal régebben megkezdődött a vírusok adaptálódása.
Hogy a HIV vírus miért olyan veszélyes az emberre, míg a majmoknál általában viszonylag ártalmatlan? – a kutatók már hat éve kiderítették: a vírus veszélytelen formájában irányítani tudja a gazdaállat immunsejtjeit. A HIV vírusnak viszont hiányzik ez a kontrollképessége: ha a kórokozó bejut a szervezetbe, az immunrendszer annyira összezavarodik, hogy a gazda belehal.