Kutatók szerint, az elhízott szívbetegek kisebb valószínűséggel halnak meg korán, mint a normál testsúlyú társaik, annak ellenére, hogy nem követik az életmód tanácsokat, és rosszabb az egészségügyi állapotuk is. Az orvosok ezt azzal magyarázzák, hogy ezeknél a betegeknél agresszívebb kezelést alkalmaznak – közölte a London College University csapata.
A Brit Szívalapítvány azt is elmondta, hogy a kutatás során azt is figyelembe vették, hogy a páciens általánosan elhízott vagy elraktározott zsírfelesleggel rendelkezik. A szívbetegség, önmagában kockázati tényező a túlsúlyosak és elhízottak körében, így lehetséges, hogy a kutatásban részt vett 4400 páciens egészségi állapota az előzetes számítások alapján jobbnak bizonyultak. A jelenséget először azzal magyarázták, hogy nem kizárt, hogy a nagyobb méretű betegek fittebbek a normál súlyúaknál. Mark Hamer, a University College London kutatója elmondta, hogy csakúgy mint a korábbi tanulmányokban, ők is azt tapasztalták, hogy az elhízott kardiovaszkuláris betegségben szenvedők, kisebb valószínűséggel halnak meg hét éven belül, mint a normál súlyúak, akinél nem a túlsúly okozta a szívproblémákat.
A Preventive Medicin jelentése alapján az elhízott betegek közül 31 százaléknak 30 százalék vagy annál nagyobb volt a testtömegindexe. Ezek a betegek általában fiatalok, de egészségi állapotuk rosszabb a koleszterin szintjük és a vérnyomásuk miatt, viszont nem valószínű, hogy dohányoznak. A kutatók továbbá azt is megállapították, hogy azok a betegek, akik hetente legalább egyszer fizikai tevékenységet végeztek és nem dohányoztak, alacsonyabb volt a halálozási rátájuk a súlyuktól függetlenül. A kutatást vezető dr. Mark Hamer hozzátette, megpróbálták megmagyarázni, hogy az elhízott szívbetegek halálozási száma miért alacsonyabb, vizsgálták az életmódbeli különbségeket is, de egyelőre nem értik ezt a paradoxont. Az egyetlen ésszerű magyarázat arra, hogy az elhízott szívbetegek miért élnek tovább, hogy az orvosok náluk agresszívabb kezelést választanak, mivel előre tudják, hogy az elhízás szívbetegséghez, cukorbetegséghez vezet.