Sosincs késő abbahagyni a dohányzást: aki idős korban hagy fel a füstös káros szenvedéllyel, az is rövid időn belül képes jelentősen csökkenteni a szívinfarktus és a szélütés kockázatát – állítja a német rákkutatási központ. „A vizsgálatok során kimutattuk, hogy a dohányosok körében kétszer akkora a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, mint a nemdohányzók körében” – mondta Hermann Brenner, a kutatás vezetője. Egy hatvanéves dohányosnak ugyanakkora az esélye egy szívinfarktusra, mint egy 79 éves nemdohányzónak, míg a szélütésre akkora az esélye, mint egy 69 éves nemdohányzónak.
A dohányzásról való leszokás hatásai már rövid időn belül felismerhetők: összehasonlítva azokkal, akik továbbra is dohányoztak a két betegség – szívinfarktus és szélütés – kockázata több mint negyven százalékkal csökken az utolsó cigaretta elszívása utáni első öt évben. A kutatók 8807 50–74 év közöttiek adatait vizsgálták.
A tudósok szerint a dohányzási tilalom bevezetése után mérhetően csökkent a szívrohamot kapók száma. Már egy évvel a tiltás bevezetése után Németországban mintegy 8,6 százalékkal csökkent a szívelégtelenség miatt kórházban kezeltek száma. A vizsgálatból az is nyilvánvaló, hogy a törvények mintegy 35 ezer súlyos szív- és érrendszeri betegséget akadályozott meg, így spórolva meg az államnak mintegy 150 millió eurót.