A hét darab – három pár és egy fél – bőr lábbelihez, úgy tűnik, hogy marha szolgált alapanyagul. Két pár feltehetően gyermekeké volt, mivel mindössze 18 centi hosszúak, pálmarostzsineggel összekötötték őket és belerejtették a magányos, avagy páratlan lábbelibe. A két további pár közül az egyik 24 centi hosszú, a használtság nyomai alapján gazdája sánta volt.
A korsót két, vályogtéglából készült fal közötti résbe rejtette ókori gazdája. Minden bizonnyal nem volt módja rá, hogy visszatérjen értük, és a lábbelik egészen 2004-ig a rejtekhelyen maradtak két másik korsó társaságában. Akkor fedezte fel őket egy olasz régészcsapat, amely idővel fotók alapján megvizsgáltatta a lábbeliket a holland André Veldmeijerrel, az ókori egyiptomi lábbelik szakértőjével.
Veldmeijer az Egyiptomban lévő Amerikai Kutatóközpont folyóiratának legutóbbi számában tette közzé meglátásait. Szerinte külföldön készülhettek a cipők és bizonyára drágák voltak, mivel Egyiptomban akkoriban a saru volt a legelterjedtebb lábbeli. A szakértő szerint a talált cipők külcsínüket és minőségüket tekintve olyanok lehettek, hogy magas társadalmi rangra, komoly tekintélyre utaltak.
A magányos cipő egyébként a legmeglepőbb, mivel olyan cipésztechnikai megoldás van rajta, amelyről eddig a kutatók azt hitték, hogy a középkori Európában használták először – adta hírül a Live Science tudományos hírportál.
