Ismét Nobel-díjas kutatók érkeznek Szegedre: Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) döntőjére látogat a Tisza-parti városba. Március végén és április elején a harmincegyedik OTDK döntőjének négy – orvos- és egészségtudományi, állam- és jogtudományi, biológiai, valamint testnevelési és sporttudományi – szekcióját rendezik meg Szegeden – közölte Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az eseményt beharangozó szerdai tájékoztatón.
Az akadémikus hangsúlyozta, hogy a hungarikumnak számító tudományos diákköri mozgalom igazi belépő a kutatói pályára. Felidézte, hogy a Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából tavaly rendezett konferencián több mint ezer külföldi szakember, köztük kilenc Nobel-díjas vett részt. A konferenciának köszönhetően az egyes szakterületek kutatói sok új meghívást kaptak különböző intézményekbe és konferenciákra. Több olyan projekt is indult, amelyekkel fiatal doktoranduszok utazhattak neves külföldi laboratóriumokba.
A folytatás nem marad el: Szeged idén is visszavárja a Nobel-díjasokat. A tavalyi meghívottak közül két kitüntetett, Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus vesz részt április elején az OTDK orvos- és egészségtudományi szekciójának döntőjén. A neves kutatók a szakterületüket bemutató előadások mellett felszólalnak az A tudomány jövője, a jövő tudósai címmel rendezendő kerekasztal-beszélgetésen és a tervek szerint több középiskolába is ellátogatnak.