Szergej Bulat, a szentpétervári Atomfizikai Intézet munkatársa a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a kutatócsoport olyan baktériumot talált a vízmintákban, amelyiknek a DNS-e nem hasonlít egyetlen, az adatbázisban szereplő ismert fajéhoz sem.
Tájékoztatása szerint az elemzések során kiszűrték az esetleges szennyező anyagokat, a kapott vizsgálati eredmény pedig azt mutatta, hogy a tóból származó baktérium genetikai örökítőanyaga csupán 86 százalékos hasonlóságot mutat a hozzá legközelebbi mintával. „Márpedig akkor is ismeretlen organizmusról beszélünk, ha az egybeesés kilencven százalékos” – hangsúlyozta a tudós. „Ha a szóban forgó baktériumot a Marson találtuk volna, akkor minden kétséget kizáróan arról beszélnénk most, hogy van élet a Marson” – fűzte hozzá. Mindazonáltal jelezte, hogy további mintákat is elemezni kívánnak, hogy egyértelműen alátámasszák a felfedezést.
Az orosz kutatócsoport január 10-én 3406 méter mélységben érte el a Vosztok vizét: a furat „fehér, buborékos” jeget tartalmazott, amely különbözött a tavat a külvilágtól elzáró átlátszatlan, porózus jégtől. A Vosztok a legnagyobbika a hatodik kontinensen eddig feltérképezett 150 jégalatti tónak. A 250 kilométer hosszú és 50 kilométer széles képződményt, amelyet helyenként közel négy kilométer vastagságú jégpáncél borít, 1994-ben fedezték fel orosz és brit kutatók. A feltételezések szerint a hatalmas édesvizű tó több mint 14 millió éve el van vágva a külvilágtól.
Az orosz expedíció célja az volt, hogy megbizonyosodjon arról: léteznek-e a tóban olyan ősi, hidegtűrő mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodtak a sötét, jeges környezethez. Néhány hete amerikai kutatók jelentették be, hogy baktériumok tömegét találták a Déli-sark jégpáncélja alatt elterülő, 800 méter mélyen fekvő, 60 négyzetkilométernyi területű Whillans-tóból vett vízmintákban. Közlésük szerint a minták milliliterenként körülbelül ezer baktériumot tartalmaznak, és az organizmusok „igen jó növekedési rátát mutatnak” a Petri-csészékben.
Brit expedíció is próbálkozott mintavétellel az Antarktiszon, de feladta az Ellsworth-tónál kezdett kísérletet, miután 300 méter mélységbe jutott a három kilométer vastagságú jégpáncélban végzett forró vizes fúrással. A jég alatti déli-sarki tavak vizsgálatával a tudósok egyfelől arra igyekeznek választ kapni, hogy milyen lehetett az élet a jégkorszak előtt, hiszen az évmilliók óta elszigetelt víztömeg vegyi összetétele sokat elárulhat a földtörténeti múltról. Másfelől a jeges mélységekben, örök sötétségben rejtőző antarktiszi létformák elemzésével fontos következtetéseket vonhatnak le a Földön kívüli élet lehetőségéről, egyebek között a Marson vagy a Jupiter holdján, az Európán.
