Az osztrák Molekuláris Biotechnológiai Intézet és az Edinburghi Egyetem emberi genetikával foglalkozó részlege kutatói őssejtekből olyan kultúrákat hoztak létre, amelyek alkalmasak voltak úgynevezett agyi organoid struktúrák – vagy miniagyak – létrehozására. Ezek az agy számos területét magukban foglalták.
Ez az első alkalom, hogy három dimenzióban sikerült „utánozni” az agyszövet kifejlődését. Az organoidokat felhasználva a tudósok képesek voltak létrehozni egy biológiai modellt arról, hogy miként alakul ki a mikrokefália, vagyis a kóros kisfejűség, ami előrevetítheti, hogy a jövőben hasonló technikával olyan rendellenességeket is modellezni lehet majd, mint a világszerte milliókat érintő autizmus és a skizofrénia.
A működő szervhez hasonló módon összehúzódó emberi szívszövetet tenyésztettek amerikai kutatók őssejtekből.
Japán kutatók olyan, őssejtalapú terápiát teszteltek, amely regenerálja a fog belsejét, és ezáltal teljesen helyreállítja a fog eredeti szerkezetét.
A világon először sikerült működő emberi májat létrehozniuk pluripotens őssejtekből japán tudósoknak, a sikeres kísérlet a kutatók szerint új utat nyithat az emberi szervek mesterséges kitenyésztése terén.
A mindössze néhány grammnyi zsírból kinyert őssejtek ígéretes fegyverként használhatók az artrózis életminőséget rontó hatásai ellen.
Japán kutatók olyan, őssejtalapú terápiát teszteltek, amely regenerálja a fog belsejét, és ezáltal teljesen helyreállítja a fog eredeti szerkezetét.
A kutatásról külső szakértők úgy vélekedtek, hogy az eljárás jelentős eszköznek ígérkezik az agy legjelentősebb fejlődési rendellenességeinek megértésében, valamint a lehetséges kezelések tesztelésében.
Noha kezdetben csak egy viszonylag egyszerű szövet, az emberi agy gyorsan a természetben ismert legbonyolultabb struktúrává alakul. A tudósok azonban jórészt még mindig a sötétben tapogatóznak azt illetően, mindez hogyan történik. Ez teszi rendkívül nehézzé a rendellenességek kialakulásának megértését, ebből adódóan pedig azt is, hogy miként kezeljék az olyan gyakori betegségeket, mint a depresszió, a skizofrénia és az autizmus.