Az adatok összevetésének egyik szempontja az ivóvízellátás volt. Ahol mindenki hozzájut tiszta ivóvízhez, például Franciaországban és Nagy-Britanniában, ott az átlagnál kilenc százalékkal több Alzheimer-kóros volt. Az olyan országokban – Kenyában vagy épp Kambodzsában –, ahol a lakosság kevesebb mint fele jut csak tiszta vízhez, jóval kevesebb esetet jegyeztek fel.
Amikor a fertőző betegségek előfordulását vizsgálták, azt fedezték fel, hogy például Svájcban és Izlandon, ahol igen alacsony az arányuk, 12 százalékkal több az Alzheimer-kóros, mint a fertőző betegségek nagy számával küzdő Kínában és Ghánában.
Az urbanizáltabb országokban, ahol a lakosság nagyobb része városokban él, a várható élettartamtól függetlenül nagyobb százalékban fordul elő az Alzheimer-kór. Ausztráliában és Nagy-Britanniában, ahol a lakosság több mint háromnegyede él városi környezetben, tíz százalékkal magasabb az Alzheimer-kórosok aránya, mint Bangladesben és Nepálban, ahol a népesség csupán tíz százaléka lakik városokban.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az Alzheimer-kór ritkábban fordul elő Latin-Amerikában, Kínában és Indiában, mint Európában. A higiénia-hipotézis azon alapul, hogy ha az ember nem érintkezik eleget baktériumokkal és más kórokozókkal, az megzavarja a védekező rendszer kulcselemeként ismert fehérvérsejtek, azon belül is elsősorban a T-sejtek képződését. Mint a kutatók fogalmaztak: „a mikroorganizmusokkal való érintkezés a szervezet védekező rendszerének, illetve szabályozásának kritikus pontja”.
A 19. század vége óta a gazdagabb országokban látványosan csökkent a kórokozók okozta fertőzések száma, a városi ember egyre kevesebbet érintkezett „állatokkal, ürülékkel és földdel”. A higiénia-hipotézis szerint a mikroorganizmusokkal való találkozás gyerekkorban meghatározó, mikor az immunrendszer még fejlődik. Az Alzheimer-kór esetében azonban az egész élet során fontos az úgynevezett szabályozó T-sejtek miatt. A szabályozó T-sejtek „lépnek közbe”, ha az immunrendszer kezd a megfelelőtől eltérően működni, és a hibás szabályozó T-sejtek gyulladásokhoz és autoimmun betegségekhez vezethetnek. A jól működő szabályozó T-sejtek hiánya összefüggésben áll azzal a fajta gyulladással, amelyet gyakorta észlelnek Alzheimer-kóros betegek agyában. A szabályozó T-sejtek száma többször is „csúcsra jár” az élet során, például a serdülőkorú és a középkorú embereknél is.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!