A szakértők elsiklottak felette, a diák megtalálta

„Amikor feltártuk a koponyát, nagyon izgatott voltam” – mondta a különleges leletet megtaláló diák.

kn
2013. 10. 22. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiú egy Parasaurolophus, egy hozzávetőleg 75 millió évvel ezelőtt Észak-Amerika nyugati részén élt dinoszaurusz maradványait találta meg. Ez a faj eddigi legkisebb és legteljesebb csontváza, amelyet valaha találtak – olvasható a PeerJ című szaklapban.

A példány körülbelül 2,5 méter hosszú volt halálakor – ez a kifejlett egyedek méretének egynegyede. A koponya 246 milliméter, a combcsont pedig 329 milliméter hosszú. Korábban két paleontológus is elsiklott a különleges lelet felett.

„Elsősorban azt akartam tudni, milyen csontdarab áll ki a kőzetből. Amikor feltártuk a koponyát, nagyon izgatott voltam” – mesélte a leletet megtaláló Kevin Terris.

A diák a csontokat a Utah államban lévő Grand Staircase Escalante National Monument nevű nemzeti parkban találta még 2009-ben, 17 éves korában. Néhány nappal korábban két tapasztalt régész járt a helyszínen, ők azonban nem vették észre a csontokat – közölte a kaliforniai Claremontban lévő Raymond M. Alf Régészeti Múzeum.

A Joe névre keresztelt fosszília tudományos azonosítása a közelmúltban fejeződött be.

A Parasaurolophus, vagyis az úgynevezett fejdíszesszerű gyík növényevő volt, legfeltűnőbb ismertetőjegye az üreges fejdísze, amely az orrcsonttól indul ki és a fej hátsó részéről kinyúlva a nyak felett végződik. Bár a Utahban talált egyed halálakor valószínűleg egyévesnél is fiatalabb volt, mégis felismerhetőek már a koponyán a csontkinövés kezdeményei.

Ez tudományos szempontból azért meglepő, mert a rokon fajok esetében ezek a fejékek akkor kezdtek kifejlődni, amikor az egyed legalább már fejlődése feléig eljutott. A szakértők feltételezése szerint az üreges csontdísz segítségével az állatok hangokat tudtak gerjeszteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.