Arany- és csontleletekre bukkantak a tóban

A kimondottan értékes és gazdag leletcsokrot 1500 évig rejtette a Titicaca-tó mélye.

tt
2013. 10. 10. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Huinaimarca projekt keretében felszínre hozott kétezer csonttöredék és tárgylelet ünnepélyes bemutatását La Pazban Evo Morales bolíviai elnök, az ország kulturális minisztere és belga diplomaták jelenlétében tartották. A ceremónián a régészeti feltárás belga társigazgatója, Christophe Delaere ismertette a rendkívül gazdag leletet – olvasható a Huffington Post honlapján.

A Titicaca-tó bolíviai partjainál felszínre hozott tárgyak egy része 1500 éves. Akadnak köztük ebből a korszakból származó kőtálak, tömjéntartók és állatfigurák. A víz alatti ásatások során a tó más részeiről Delaere szerint 500-800 éves kerámiák és urnák is előkerültek.

 

A víz alatti erődökről és a spanyol hódítók elől a kecsua és ajmara indiánok által a tóba rejtett kincsekről évszázadok óta mesélnek Bolíviában. Az 1960-as évek végén Jacques-Yves Cousteau járt utána a legendának, a francia felfedező több expedícióval derítette fel a Titicaca-tó víz alatti világát, és a civilizáció nyomaira bukkant.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.