Conrad Hoskint, a queenslandi James Cook Egyetem tudósát és a National Geographic filmes stábját hónapokkal ezelőtt helikopter szállította Ausztrália legészakibb pontjára, a York-félszigetre, a Melville-fok hegyvidékes térségébe. Az expedíció egy bizarr kinézetű, levélfarkú gekkót, egy aranyszínű szkinket – gyíkfélét – és egy barna foltos sárga békát, három korábban nem ismert fajt talált.
„A Melville-fok elveszett világ. Életre szóló felfedezés, hogy megtaláltuk ezeket az új fajokat” – jelentette ki Hoskin. A trópusi biológus elárulta, hogy ha a kevésbé ismert Új-Guineában történt volna a felfedezés, az kevésbé lett volna meglepő. Ausztráliáról azt gondolták, hogy meglehetősen jól fel van térképezve.
A látszólag járhatatlan, hegyes vidéken az autónagyságútól a több száz méter magasig terjedő fekete gránit sziklák milliói emelkednek, amelyek évmilliókkal ezelőtt keletkeztek. Korábban folytak ugyan kutatások a Melville-fok környékén, egy műholdas megfigyeléssel azonosított, esőerdővel borított sziklás fennsík azonban az erődítményszerű sziklafalak miatt lényegében feltáratlan maradt.
A helyszínre érkező expedíció napokon belül rábukkant az új fajokra, és Hoskin beszámolója szerint egy sor egyéb tudományos érdekességet is feltártak. A legfontosabb felfedezésnek a csoport a levélfarkú gekkót tartja. A 20 centiméter hosszú élőlény azokból az időkből maradt fenn, amikor Ausztráliát még sokkal több esőerdő fedte. A nagy szemű, hosszú, karcsú testű gekkó, amely a Saltuarius eximius nevet kapta, határozottan különbözik rokonaitól, hangsúlyozta Hoskin a Zootaxa nemzetközi tudományos folyóiratban közölt cikkében. „Abban a pillanatban, ahogy megláttam, tudtam, hogy új faj. Nyilvánvalóan különbözött a rokonaitól” – idézte fel a tudós.
A Melville-foki árnyékszkink (Saproscincus saltus), amelyre szintén a fennsík erdőségében találtak rá, ugyancsak eltérő jellemzőket mutat rokonaitól, az Ausztrália déli részén fekvő esőerdőben élő gyíkféléktől. A sziklalakó, apró foltos béka (Cophixalus petrophilus) a száraz évszakban a sziklák mélyének hűvös, párás labirintusában húzódik meg, a nőstények a sziklák nedves hasadékaiba rakják petéiket. Víz hiányában az ebihalak a petén belül fejlődnek ki, és a petéből végül a teljesen kialakult állat bújik elő. A nyári, nedves évszak kezdetén a békák a sziklák felszínére jönnek, hogy az esőben táplálkozzanak és szaporodjanak.
Az expedícióban részt vevő Tim Lamant, a National Georgaphic fotósát, a Harvard Egyetem kutatóját ugyancsak meghökkentette, hogy léteznek még olyan felfedezetlen területek, mint a Melville-fok, ahol új fajokra lehet bukkanni, egy olyan jól felkutatottnak tartott országban is, mint Ausztrália.
Az expedíciós csoport néhány hónapon belül újabb utat tervez a Melville-fokra, hogy további új fajokat – csigákat, pókokat, esetleg még kisebb emlősöket – is felfedezhessenek. Hoskin szerint a Melville-fokon élő állatok évmilliókon át elzárva rendkívül jól alkalmazkodtak a körülményekhez az adott területen, ezért nem haltak ki.
