A brit tudományos akadémia biológiai szaklapjában ismertetett álláspont az utóbbi harminc évben összegyűjtött emlősfosszíliák elemzésén alapul. Az Indianai Egyetem – Bloomington két tudósa állkapocs- és fogmaradványokat vett szemügyre, hogy következtetéseket vonhasson le az ősemelősök kréta kori fejlődéséről.
Növénykövületek alapján már korábban is ismert volt, hogy a zárvatermő növények faji gazdagsága rendkívüli mértékben kiszélesedett a 146 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65,5 millió évvel ezelőtt lezárult kréta közepén. A tudósok ésszerűnek vélték, hogy hasonló ugrás következett be a korai emlősök fejlődésében is, hiszen a megjelenő növényfajok és a nyomukban elterjedő rovarok elméletileg új, a korábbinál bőségesebb táplálékforrást és természetes élőhelyet kínáltak nekik. Ezzel szemben a kutatók azt találták, hogy az emlősök sokféleségében rendhagyó mértékű visszaesés figyelhető meg.
„Csak a kréta kor végén, közel a dinoszauruszok kipusztulásának idejéhez tapasztalhatjuk az emlősök változatosságának újbóli felfutását és az első, tisztán növényevő emlősök felbukkanását” – magyarázta a kutatók egyike, David Grossnickle.
A maga nemében egyedülálló, az emlősök alaktani, rendszertani evolúcióját és táplálkozási szokásait egyaránt nyomon követő paleontológiai tanulmány szerint az emlősök közül elsősorban a kis termetű, rovarevő állatfajok maradtak fenn. Egyetlen olyan emlőscsoport létezett, amelynek akkoriban, százmillió évvel ezelőtt is jól ment a sora: a korai elevenszülők (theria alosztály). Alaktanilag hasonló, zömében kis termetű tagjaikból alakultak ki később a modern emlősök, beleértve az embert is.
„A virágosnövény-fajok kréta kori terjedése által gerjesztett ökológiai változások nélkül a világ ma nagyon más lenne, és lehetséges, hogy százmillió évvel ezelőtt ki sem kényszerítette volna okos főemlőselődeink döntőnek bizonyult alkalmazkodását” – idézte Grossnickle-t a ScienceDaily.com tudományos hírportál.
