Tudományos konferencia Budapesten

HPV, neurológiai kórképek, hipertónia, cukorbetegség – többek között ezekről a betegségekről is szó lesz.

kn
2013. 11. 06. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konferencia a magyar gyógyító munka, a kutatás és az erre épülő tevékenység szinte egész spektrumát lefedi – hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a tanácskozást megnyitó beszédében szerdán Budapesten.

Az orvosbiológia területén olyan kiemelkedő eredmények születnek, amelyek elismertté teszik Magyarországot szerte a világban, s ezekre a tudományos eredményekre épül a magyar orvosképzés és a gyógyítói munka is. Szilárd gyógyítói rendszer folyamatos képzés és tanulás nélkül nem létezhet, ám ahhoz, hogy az egészségügy kiegyensúlyozottan és jól tudjon működni, megfelelő szervezés és finanszírozás szükséges – hangoztatta.

AZ MTA elnöke kiemelte, hogy mint minden területen, itt is maga az ember a legfontosabb: azok az orvosok, akik a betegágyaknál vannak, akik elvégzik a vizsgálatokat, műtéteket. Fontos, hogy az egészségügyi ellátórendszer jól szervezett és jól felszerelt legyen, de emellett nagy szükség van a gyógyítók odaadó, emberséget jelentő munkájára is. A magyar orvostársadalomnak meg kell jelenítenie saját értékrendjét a közéletben, hogy az a közgondolkodás része lehessen – tette hozzá Pálinkás József.

A háromnapos konferencia témái között szerepel az immunológiai kutatások jelen és jövője, a védőoltások szerepe a HPV fertőzések megelőzésében és az öregedő társadalom neurológiai kórképei. A szakemberek előadásokat tartanak egyebek mellett a hipertónia korszerű terápiájáról, a pulmonológiai betegségekről, a cukorbetegség korszerű kezeléseinek alapelveiről, a biológiai terápiákról a reumatológiában, gasztroenterológiában és bőrgyógyászatban.

„A tudás és a tudomány az elmúlt évszázadokban egyrészt elképesztő hatalmat adott az ember kezébe, másrészt elválaszthatatlan része lett a mindennapi életnek” – mondta Pálinkás József a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat hétfői megnyitóján. Navracsics Tibor ugyanitt arról beszélt, hogy a politika és a tudomány összeegyeztethető.

 

A tudomány nem lehet öncélú, a laboratóriumi eredményeket a gyakorlatban, a gazdaságban a társadalom javára kell hasznosítani – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kedden Budapesten egy szakmai fórum megnyitóján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.