Megtalálták a diszlexia okát?

Egy új kutatás szerint az agyi kapcsolódás problémája okozhatja a diszlexiát.

tt
2013. 12. 11. 5:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neurológusok és pszichológusok évtizedek óta a szavak, valamint a fonémák (jelentésmegkülönböztető hangok) hibás mentális reprezentációjának tulajdonították ezt a súlyos tanulási zavart – magyarázta Bart Boets, a belgiumi Louvaini Katolikus Egyetem klinikai pszichológusa, a Science című amerikai tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány fő szerzője.

Az új elmélet bebizonyításához a kutatók mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel (MRI) vizsgáltak 19 és 32 év közötti egyetemi hallgatókat, összesen 45-öt – akik közül 23-nak súlyos diszlexiája volt –, hogy háromdimenziós felvételeken tanulmányozzák az agyukat, miközben különböző hangsorozatokat hallanak. A holland anyanyelvű résztvevők – valamennyien jobbkezesek – különböző hangokat hallgattak meg, mint például a „ba-ba-ba-bát” és a „da-da-da-dát”, és fel kellett ismerniük a különbséget.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a diszlexiás csoport válaszai és az idegsejti reakciójuk intenzitása hasonló volt a kontrollcsoportéhoz. „A mentális fonetikai reprezentációjuk teljesen sértetlen volt” – hangsúlyozta Bart Boets. A diszlexiások azonban mintegy 50 százalékkal lassabban válaszoltak – tapasztalták a kutatók.

Amikor az agyi tevékenység egészét elemezték, azt találták, hogy a diszlexiások esetében az agynak az elemi hangokat feldolgozó tizenhárom régiója és a nyelvi feldolgozásban az egyik legfontosabb szerepet játszó agyi zóna, a Broca-terület között kisebb volt a koordináció. Más elemzések azt is kimutatták, hogy minél kisebb volt a két agyi régió között a koordináció, annál lassabban válaszoltak a kutatás résztvevői. Ebből következik, hogy a diszlexia oka nem a fonémák hibás mentális reprezentációja, hanem az, hogy a hangok rosszul jutnak el az agy hangfeldolgozást végző zónájához – írták a kutatók.

Frank Ramus, a párizsi École Normale Supérieure, az egyik legrangosabb francia felsőoktatási intézmény tudományos szakértője, aki nem vett részt a kutatásban, úgy vélte: „ha az eredmények beigazolódnak, alapjában változtatják meg a diszlexiával kapcsolatos ismereteinket”. Michael Merzenichet, a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének neurológusát viszont elmondása szerint nem győzték meg arról, hogy a kutatás alatt mért idegsejti tevékenységek jól reprezentálják a hallott fonémákat.

Iris Berent, a bostoni Északkeleti Egyetem nyelvésze úgy vélte, hogy túl evidensek voltak a kutatáskor használt hangok közötti különbségek, pontosabb lett volna a mérés olyan hangokkal, amelyek megkülönböztetésével a diszlexiásoknak több problémájuk van. Bart Boets szerint azonban az új kutatás révén lehetségessé válhat a két agyi régió közötti kapcsolódás helyreállítására irányuló új kezelés. „Elképzelhető az agy noninvazív elektromos ingerlése a két agyi régió közötti kommunikáció helyreállítására” – fejtette ki a kutató.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.