Az illegális ásatásból származó régészeti lelet értéke „messze meghaladja” az egymillió eurót – közölték szakértők kedden Mainzban, ahol a nyilvánosságnak is megmutatták az 5. századi kincseket, köztük egy ceremoniális öltözék aranykiegészítőit, egy ezüsttányért, egy ezüsttálat és egy aranyozott összecsukható széket.
A Rülzheim mellett, egy erdőben talált leletet a németek az úgynevezett barbár kincsek sorolják, azon tárgyak közé, amelyeket a római birodalmat fosztogató barbárok (germánok) hagytak el, vagy előlük menekülő gazdag rómaiak rejtettek el. A régi rómaiak barbároknak nevezték a birodalmon kívüli népeket, így a germánokat is.
A most megtalált kincset mindössze fél méter mélyen ásta el tulajdonosa vagy elrablója egy hajdani római út mentén, szemlátomást sebtében, s aztán már nem volt mód érte menni – mondták a régészek a keddi mainzi sajtótájékoztatón. Az arany- és ezüsttárgyak egy magas rangú állami tisztségviselő vagy egy fejedelem tulajdonát képezhették, mint fogalmaztak: „egy magas rangú személyiség politikai tekintélyét tükrözik”.
A szakszerűtlen ásás következtében a lelőhely maga elveszett a tudomány számára, pedig a lelet elhelyezkedéséből és egyéb körülményekből szakemberek sok értékes következtetést vonhattak volna le a korabeli világra vonatkozólag. A megtaláló ellen bűnvádi eljárás folyik. A tartomány kulturális minisztere azt mondta, hogy a ritka kincset kiállításon mutatják be Mainzban és Speyerben.
A lelet megtalálása izgalomba hozta a német régészeti világot, ugyanakkor a lelőhely megsemmisülése el is szomorította. Az eddigi legjelentősebb „barbár kincs\" több mint ezer ezüst-, bronz-, sárgaréz, ón- és vastárgyból áll, 700 kilogrammot meghaladó tömegével egész Európa legnagyobb római kori fémlelete.
A több mint 1700 éves neupotzi kincset a Rajna egy kiszáradt medréből ásták ki Speyer város közelében. Egy, a határfolyón őrt álló római flotta annak idején valószínűleg megakadályozta, hogy a Rajnán átkelő barbárok (germánok) magukkal vigyék a birodalom területén összerabolt zsákmányt, amely az összecsapás közben a folyóba veszhetett.