Sajtot ehetett Ötzi utoljára

Kőszáli kecskéket üldözött, halála előtt sajtot evett, most bárki „felboncolhatja”.

kn
2014. 02. 07. 18:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menekülés közben érhette nyíltalálat, perceken belül elvérzett. Előtte napokon át kóborolt az Ötz-völgyi-Alpok gleccservidékén, halála előtt nem sokkal evett is – állapította meg egy kutatás, amelynek céljaira 2010-ben Ötzit kiolvasztották, hogy tanulmányozásával újabb ismereteket nyerhessenek róla és a korabeli emberek életéről. Megvizsgálták az állatbőrből varrt ruházatán talált vérnyomokat és gyomrának tartalmát is. Egyebek közt egy zsírcsomót is felfedeztek benne, amely egyes elképzelések szerint sajt fogyasztására utal.

A müncheni régészeti múzeumban csütörtökön kezdődött, Ötzi 2.0 című kiállítás megnyitóján Angelika Fleckinger, a bolzanói Dél-tiroli Régészeti Múzeum igazgatója elmondta: ha igaz a feltevés, ez a lenne az emberiség történetének legrégibb sajtdarabja. Halála körülményeiről is többet megtudhatnak a tudósok, ha a ruházatán lelt vérnyomok elemzésével elkészülnek. Ha másnak a vére, az arra utalhat, hogy küzdelembe bonyolódott. Az eredmények a kutatók szerint még az idén várhatók.

Ötzi múmiáját 1991. szeptember 19-én fedezték fel 3210 méter magasan, a jégbe fagyva. Az egyiptomi múmiákkal ellentétben őt belső szerveivel együtt, vegyszermentesen őrizte meg a gleccser. A 160 centiméter magas, 50 kilogramm súlyú, nagyjából 45 éves férfi kőszáli kecskét, gabonát és zöldségeket fogyasztott, háta fájt, ízületei elkoptak, erei meszesek voltak, fogai szuvasak, fogínye sorvadt. A hátán és bokája körül talált vonalak nem tetoválások: ízületi fájdalmai enyhítésére bőrét faszénnel metszették be, és növényeket dörzsöltek a sérülésbe.

Az augusztus 31-ig megtekinthető kiállítás látogatói az életnagyságú Ötzit virtuálisan maguk is „felboncolhatják”: érintőképernyős berendezés segítségével ránagyíthatnak a csontokra, szövetekre, ízületekre. A valódi múmiát élő webkamerán keresztül figyelhetik meg, amelyet a testet őrző, -6 fokos, 99 százalékos nedvességtartalmú helyiségben szereltek fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.