Bagdy Emőke: Ez az, amitől boldogabbak lehetünk

Miért van az, hogy sokkal szegényebb országokban jóval derűsebbek az emberek, mint mi, magyarok?

„Az életcélok, az előretekintés, a jövőkép, a megküzdési kedv és képesség azok a tényezők, amelyek nagyon felemelik az életnívónkat” – mondta el az MNO-nak dr. Bagdy Emőke. A klinikai szakpszichológussal a boldogság kulcsáról, a konzumvilágról és arról beszélgettünk, hogy mit tehetünk mi magunk a saját boldogságunkért.

– Egy 24 országban végzett 2014-es felmérés szerint mi magyarok vagyunk a legboldogtalanabbak, az utolsó helyen kullogunk a boldogságrangsorban. Hogy látja, mi ennek az oka?
– Kollégák is alátámasztják, és az én tapasztalatom is az, hogy amikor egyenként beszélünk az emberekkel, akkor érdekes módon jóval pozitívabban nyilatkoznak az életükről, nem búsulnak neki annyira, mint egy ilyen általános felmérésben, ahol névtelenül odadobják a válaszukat. Mintha csak működne egy láthatatlanul is ható norma: illik panaszkodni. Személyesen én nem találkozom akkora mértékű boldogtalansággal, amilyet ezek a felmérések tükröznek. Tudjuk, hogy a boldogság értelmezése nagyon relatív. Ha a megelégedettséget elfogadjuk, mint alapvető közös jellemzőt, akkor azt mondhatjuk, hogy mi magyarok individualistábbak vagyunk, mint más náció, Kopp Mária vizsgálatai ezt igazolták. Az egyéni érdekeink mentén történt akadályoztatást ugyanis hajlamosak vagyunk úgy megélni, mint súlyos kudarcot, s talán ebből adódik, hogy az ilyen helyzeteket nem tudjuk derűsebben szemlélni.

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mit gondol, melyek azok a tényezők, amelyek megléte növelheti a megelégedettségünket?
– Magyar viszonylatban is azt állíthatjuk, hogy a férfi részéről a legfontosabb megelégedettségi tényező, ha van állása és el tudja tartani a családját, a nő részéről pedig, ha a családjában meg tudja teremteni azt az anyaszerepet, amely mellett nincs nagyon leterhelve egyéb teendőkkel is, ha szabad a választásában, hogy gazdasági kényszer nélkül annyit tudjon vállalni az egyéb tevékenységekből, amennyi felé a szíve húzza. Nagyon fontos tényező az is, hogy a családban élők boldogabbak, mint az egyedülállók. Számos felmérés bizonyítja, hogy családban élni egészséget erősítő és életet meghosszabbító hatású, szinte boldogságszérum tud lenni.

– Bizonyos szempontból a boldogság elérése jóval nagyobb küzdelem, mint a boldogtalanságba való beletunyulás lusta állapota. Nem lehet, hogy a gazdasági szempontokon túl inkább ez a probléma velünk?
– Elválasztanám a boldogság gazdasági és szocioökonómiai feltételeit. Létminimum plusz 20 százalék – ez a konszenzus abban, hogy legyen egyfajta gazdasági alap, ami fölött beszélhetnénk a boldogságról. Igaz, hogy van ennek ellentmondó adat is, például Banglades szegénynegyedeiben a gyerekek ugyanolyan boldogságfokot jelöltek meg, mint New York felhőkarcolóiban. Tehát ez sem 100 százalékban igaz, mégis érvényes, hogy az emberi életméltósághoz hozzátartozik, legyen egy létminimum, és e fölött némi mozgástér a pénzügyekben, ezt 20 százalékban jelölik meg, efölött beszélhetünk ma, a mi korunkban és gazdasági rendszerünkben pszichológiai értelemben boldogságlehetőségről.

– Mégis mi a boldogság kulcsa?
– Az életcélok, az előretekintés, a jövőkép, a megküzdési kedv és képesség azok a tényezők, amelyek nagyon felemelik az életnívónkat, és amik nagyobb megelégedettséggel töltenek el. Ha tudunk egy életcélnak megfelelően előrehaladni az életben és a kitűzött célt úgy tudjuk tartani, hogy annak elérésében a körülmények is eléggé hozzásegítsenek, akkor nagyon komoly boldogságfeltételek biztosítottak. Ha pedig úgy látjuk, hogy a magyar ég alatt mintha az általános közvéleményszintű boldogságmegítélésben volnának mínuszok, ebben nagyon nagy szerepet játszik az, hogy mennyire tudunk a szükségleteink, vágyaink, törekvéseink, céljaink nyomában erőfeszítéseket tenni, és ennek az eredményei bejönnek-e. Az ember tud küzdeni, ha van kiért és van miért, és élni is úgy tudunk, hogy van kiért és van miért. Egyébként az élet értelmetlenné válik.

– Mit tehetünk, hogy társadalmi szinten emelkedjen a boldogságérzet?
– Tudomásul kell vennünk a kölcsönös egymásrautaltság élettörvényét. Ha azt az érzést, amit felelősségnek és elköteleződésnek nevezünk, ki-ki magában fokozná, komolyan venné és a maga kicsi világában igyekezne a tőle telhetőt úgy megtenni, hogy az önös érdekekkel szemben a családnak, a párnak, a kapcsolatnak, az együttműködésnek a szempontjait helyezné előtérbe, akkor túllépnénk azon a fajta önző életkereten, ami boldogtalanná teszi az embert. Mert valakinek adni, valakiért tenni valamit nemcsak hogy immunstimuláns, hanem szubjektíve jó érzés. Megélhetjük, hogy valakinek szüksége van ránk, fontosak vagyunk, szeretnek minket. Ezzel az egymásért való fáradozással tudnánk megemelni az életminőségünket.

– Ez sajnos manapság nagyon nem egyszerű.
– Valóban, a konzumvilág nagyon eldologiasítja a kapcsolatokat, és nem arra tanít, hogy ne légy önző, hanem inkább arra, hogy próbáld építgetni a magadét, sokszor a másiknak a kárán. Ezért nagyon sok az olyasfajta életérzés, amiben az ember úgy érzi, hogy örökké küzdelmi, rivális helyzetekben van, le kell küzdeni mást, hogy nyerő legyen. Sajnos gyakorta úgy kezeljük egymást, mint a tárgyakat: felhasználók, elhasználók, eldobók vagyunk. A kapcsolatokban is ez érvényes: két fiatal úgy kerül össze közös élet vállalására, hogy nincs meg az a felelősségvállaló elköteleződés, amit a házasság erősít meg, mondhatni szentesít. Ha ez hiányzik, a biztonság érzése is kétséges, főként a nő oldalán. Pedig az ember életében a legalapvetőbb a biztonság szükséglete, és ha ezt mi nem tudjuk egymásnak nyújtani, ha például egy nőnek attól kell rettegnie, hogy mikor fogják elhagyni, ha egyáltalán talál párt, akkor nyilvánvaló, hogy a boldogság esélyei nagymértékben romlanak.

– A boldogság mentális állapot? A pozitív pszichológia szerint mi magunk a gondolatainkkal tehetünk a boldogságunkért. Mit gondol erről?
– Az, hogy most ennyire előtérbe került a pozitív pszichológia tanainak a hirdetése, egyáltalán nem véletlen. Valóban, ha bármilyen körülményben a gondolkodásunkat meg tudjuk változtatni, akkor maga az élet változik meg körülöttünk – ez a tétel tényleg igaz. Csakhogy ne felejtsük el, a gondolkodásunkra, az élethez való viszonyra a szocializációban a szülő tanítja meg a gyermekét, tehát a szülők szemléletét örökítjük tovább, adjuk tovább, ez megy át a kisközösségekbe, és összességében társadalmi szintre is. Ezért látom ezt a felelősséget nagynak, és szükségesnek tartanám, hogy megtanuljuk változtatni a dolgokhoz való viszonyunkat, megtanítsuk és megtanuljuk a derűs, optimista valóságszemléletet és gondolkodásmódot. A boldogságnak az igazi átélését pedig mindig olyan élmények adják, amelyek szeretteinkkel kapcsolatosak. Ha most feltesszük magunkban a kérdést, hogy mi volt életünk legboldogabb pillanata, akkor az biztosan személyhez kötődik: nőknél a szüléshez, a kisbabánkhoz, a szerelmi pillanatokhoz, társas együttlétekhez, férfiaknál a szerelmi és szakmai sikerekhez. A konzumkultúrában meg van rontva maga az értéktudat, mert anyagi értékek kerülnek előtérbe, nem az emberi kapcsolatok.

– Bizonyos felmérések szerint a normakövetés is boldogabbá, kiszámíthatóbbá teszi az életet. Ez mennyiben van így?
– A rítusok valóban nagy biztonságot adnak. Arról van szó, hogy az embernek erős az odatartozási szükséglete, ezért követi a többek által képviselt normát. Közösségi lények vagyunk, együtt akarunk lenni, az együttességnek teljesítmény- és boldogságfokozó hatalma van. Mérei Ferenc szociálpszichológus fogalmazta meg, hogy a létezés biztonságát és örömét a közösségi együttes élmények képesek felfokozni, mert megéljük az odatartozást, együttgondolkodást és a közös cselekvések teremtő hatalmát. Biztonságban lenni valójában magát az élet védelmét is jelenti, ezért a legelső és alapvetőbb szükségletünk, mint a szeretet.

– Mit lehet megfigyelni az életkor és a boldogság viszonylatában? A fiatalok boldogabbak, mint az idősek?
– Általában aki előtt az élet még ott van, a lehetőségek adottak, azok potenciálisan boldogabbak. A magyar viszonyokat tekintve azonban az életépítés feltételeinek korlátozottsága miatt a fiatalok elégedetlenek, nehezebb az álláshoz jutás, nehezebb a boldogulás, rosszabbak az anyagi körülményeik és nehezebbek a családalapítási lehetőségeik. Az igényeik viszont jóval magasabbak a korábbi évtizedekben tapasztaltnál. Az idősek viszont ma is megelégedettebbek, dacára, hogy a szociális körülményeik és a gazdasági viszonyok nem annyira kedveznek nekik, főként azok nyilatkoznak így, akiknek vannak szeretteik, akik odafigyelnek rájuk és törődnek velük. Az idősek, akik már sok mindenen túl vannak, megküzdöttek az élet nehézségeivel, megéltek jót, rosszat, értékelni tudják a létezést, az életet magát.

– Mit lehet megfigyelni, kik a boldogabbak? Akik faluban vagy városban élnek?
– Ott, ahol a közösségi élet ép, vagy ahol ez nem sérült súlyosan, ott általában jobban érzik magukat az emberek. Az a fajta elidegenedés, ami az emberi kapcsolatokban érvényesül, ellene hat a komfortérzésnek, a megelégedettségnek és a boldogságnak. A kisebb falvakban, ahol az emberi kapcsolatok még nincsenek szétzilálódva, még van emberi szolidaritás, összetartás, együttműködés, ott az emberek jobban érzik magukat, nagyobb az elégedettségi fok.

– Ha öt dolgot kellene megnevezni, ami a legfontosabb a boldogság szempontjából, mi lenne az?
– Ugyanazt a listát tudnám itt elmondani, amit Abraham Maslow humanisztikus és személyközpontú pszichológus az általa kidolgozott emberi szükséglethierarchiában már felvázolt: legyenek a fiziológiai szükségleteink kielégítve, biztonságban tudjunk élni, a szeretetkapcsolataink rendben legyenek, az emberi kapcsolatokban a kölcsönös tisztelet és együttműködés valósuljon meg hatékonyan, végül az ember legyen képes arra, hogy előrejusson céljainak megfelelően az életben, hogy a bennünk lévő képességek megvalósuljanak, és ezzel előbbre vigyük magát az életet. Mindezek közös nevezőjére szívesen helyezek hangsúlyt: derű kell és életszeretet.