Genetikai elváltozást okozhat a gyerekeknél

Az elváltozás – meglepő módon – a tanulási képességet befolyásolja.

2014. 03. 24. 9:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A délnyugat-kínai Csungkingi Orvosi Egyetem és az amerikai Columbia Egyetem által közösen jegyzett, többéves vizsgálatot a kutatók a rossz levegőjű délnyugat-kínai Tungliang megyében végezték.

A Csungkingtól nem messze fekvő Tungliang szénerőművét 2004-ben zárták be, a szakemberek ezt kihasználva a zárást megelőzően, 2002 körül született és a nagyarányú légszennyezésnek kitett helyi kisgyerekeket az erőmű felszámolása után, 2005 körül született és tisztább levegőt szívó kicsikkel hasonlította össze.

A köldökzsinórvér-minták alapján az előbbi csoportba tartozó gyerekek szervezetében a kutatók egy, az agyi fejlődéshez szükséges proteinből lényegesen alacsonyabb értékeket mutattak ki a később születettekhez képest. A laboreredményeket a gyerekek memóriáját próbára tevő vizsgálatok is megerősítették. A vizsgálatok azt is kimutatták: a légszennyezésnek kitett kicsik bizonyíthatóan gyengébb tanulási képességekkel is rendelkeznek. A csungkingi egyetem kutatói a tanulmányban azt hangsúlyozzák: a genetikai mutációk továbböröklődhetnek, vagyis hosszú távú hatásuk lehet, a folyamatot visszafordítani pedig nagyon bonyolult.

A kutatás csak egyike a témában fellelhető tanulmányoknak. Az Egészségügyi Világszervezet tavaly októberben például azt bizonyította: a kültéri légszennyezés tüdőrákot okozhat és növeli a hólyagrák kockázatát, s első alkalommal tüntette fel a rákkeltő anyagok listáján.

A légszennyezés káros hatásaira korábban a kínai egészségügyi hatóságok is felhívták a figyelmet. A szennyezésnek és az egészségtelen életmódnak betudhatóan 2011-ben született kisbabák több mint másfél százalékánál találtak valamilyen elváltozást, miközben ez az arány 2000-ben még csak egy százalék volt – figyelmeztettek a szakértők.
Csen Csu, a kínai orvosszövetség elnöke és korábbi egészségügyi miniszter január elején úgy becsülte: a légszennyezés évente 350-500 ezer idő előtti halálhoz vezet Kínában. Az orvosközösség tagjai közt arról is szakmai vita folyik, hogy a légszennyezés milyen hatással van a megtermékenyítő képességre, 2010-ben ugyanis a nemzőképes lakosság több mint 12 százaléka terméketlen volt az országban, szemben a 2000-es 3 százalékkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.