Mozog a föld, aggódnak az emberek

Chile északi partvidékén az elmúlt héten több mint 300 földrengést észleltek.

UDM
2014. 03. 25. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ijesztő rengések sorozata március 16-án kezdődött egy 6,7-es erősségű rengéssel. Mintegy százezer embert kellett rövid időre kimenekíteni az alacsonyabban fekvő területekről, annak ellenére, hogy szökőár nem fenyegetett, és a földmozgások miatt nagyobb anyagi kár nem keletkezett. A rengések nem szűntek meg, csak hétfőn több tucat jól érzékelhető volt Iquique városban.

„A helyzet eltér a szokásostól. Rengések és utórengések sorozata teszi a helyzetet összetetté, nagyon összetetté” – mondta Mario Pardo, az egyik chilei egyetem szeizmológiai központjának helyettes vezetője. „Nem lehet kizárni egy nagyobb földrengést” – tette hozzá a La Tercera című helyi lapnak nyilatkozva.

Chilében gyakoriak a földrengések. Négy évvel ezelőtt, 2010. február 27-én 8,8-as erejű földrengés tarolta le az ország középső részét. Több mint ötszázan haltak meg, és a gazdaság még mindig nyögi az újjáépítés terheit. Mintegy kétszázezer épület romba dőlt. Az ország déli részén 1960-ban soha nem tapasztalt erővel mozdult meg a föld: a 9,5-es erősségű rengésben több mint ötezer ember halt meg.

Iquique város környékén 1877-ben a 8,3-as erősségű rengést követően 24 méter magas cunami keletkezett a tengeren, ami nagy károkat okozott Chile és Peru partvidékén, pusztító hatása a Hawaii-szigeteken, de még Japánban is megmutatkozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.