Nem kegyelmez a felmelegedés a világörökségeknek

Amszterdamot és Dubrovnikot is elöntheti a víz.

tt
2014. 03. 05. 15:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Environmental Research Letters című szaklapban megjelent tanulmány a tengerszint várható emelkedését kétezer éves időintervallumban modellezte. Ben Marzeion, az Innsbrucki Egyetem Meteorológiai és Geofizikai Intézetének kutatója és Anders Levermann, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa azt is megvizsgálta, hogy az UNESCO-világörökséget mely régiókban veszélyezteti az ár a következő évszázadokban.

A világ éves középhőmérséklete már most is majdnem egy Celsius-fokkal magasabb, mint az iparosodás előtt volt. Ha az iparosodás előttihez képest három fokkal melegebb lesz, akkor a világ kulturális örökségének egyötöde, 136 hely kerül hosszú távon víz alá – mondta Marzeion.

A választott hosszú – kétezer éves – időtartam lehetővé tette, hogy múltbéli jelenségekkel is összevessék az előre jelzett adatokat. Mintegy 100 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi meleg időszakban például a tenger szintje körülbelül 5-8 méterrel volt magasabb a mainál, ez pedig megfelel a modellkísérletben 1-2 fokkal magasabb hőmérséklet mellett kapott eredményeknek – magyarázta Marzeion.

Ha három fokot melegszik a Föld éghajlata, akár 12 ország is elveszítheti mai területének több mint felét, körülbelül 30 ország pedig egytizedét. A veszély mindenekelőtt a Csendes- és az Indiai-óceán, illetve a Karib-tenger szigetállamait, Délkelet-Ázsia sűrűn lakott partvidékét és Floridát fenyegeti.

A világ mai népességének hét százaléka él olyan területeken, melyek háromfokos melegedés esetén víz alá kerülnek. Ha ma emelkedne ennyit a vízszint, több mint 600 millió embernek kellene új otthont keresnie.

Ha a tenger szintje egyszer ilyen magas lesz, elborítja az ókori Pompeji és Karthágó ásatásait, az olaszországi Amalfi-partvidéket, Isztambul, Nápoly, Amszterdam, Szentpétervár és Dubrovnik történelmi belvárosát, a pisai Dóm teret és a ferde tornyot, a Húsvét-szigeteket, az amerikai szabadságszobrot, a Sydney-i Operaházat, a londoni Towert, a westminsteri apátságot és Velencét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.