Tavaszi madárles gyerekeknek idén is

Megkezdődött az 51 ország részvételével zajló játékos nemzetközi madárvonulás-figyelő program.

UDM
2014. 03. 25. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű, februártól júniusig tartó játékos madárvonulás-figyelő programját.

A jelenleg 51 európai és afrikai országban futó természetvédelmi akcióban a részt vevő gyerekeknek a Spring Alive nemzeti honlap oldalán (http://www.springalive.net/) kell regisztrálniuk az első fehér gólya, füsti fecske, sarlósfecske, kakukk és gyurgyalag érkezésére vonatkozó megfigyeléseiket, illetve nyomon követniük a madarak érkezését a weblap térképein – tájékoztatta az MME közleményben az MTI-t.

Az öt madárfajhoz kapcsolódóan meghirdettek egy nemzetközi rajzpályázatot is, amelyet nemzetközi zsűri fog elbírálni.

A számos részt vevő ország sok ezernyi gyerek és felnőtt önkéntese által feltöltött megfigyelési adatoknak köszönhetően interaktív térképeken lehet nyomon követni az egyes fajok mozgását, az általuk „elfoglalt” területek folytonos változását.

A program felhívja a figyelmet a klímaváltozásra is, amely a madarak korábbi hazaérkezésén és a vonulási útvonalak megváltozásán keresztül érezteti hatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.