Vörös lista: bajban vannak a költöző madarak

Németország vonuló madarainak egynegyede veszélyeztetett.

kn
2014. 03. 12. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német természetvédelmi hivatal (BfN) és a Német Természetvédelmi Tanács (DRV) hétfőn első alkalommal mutatta be Bonnban a Németországban vonuló veszélyeztetett madarak vörös listáját. Az országba érkező és ott is telelő madarak közé tartoznak például északi lúdfajok és a skandináv vörösbegy is, amelyek különböznek a Németországban honos fajoktól. A lista a veszélyeztetett madarak közé sorolja egyebek közt a kékes réti héját, a piroslábú cankót, a kakukkot és a kerti sármányt.

Korábban csak a Németországban költő fajok számára hoztak létre vörös listát. Az új lista felhívja a figyelmet arra, hogy az ország nagy nemzetközi jelentőségű terület az olyan vendégfajokat tekintve, mint például a sarki partfutó, a bütykös ásólúd és a fekete réce – fejtette ki a Német Természetvédelmi Szövetség (Nabu).

A bütykös ásólúd észak-európai állományának mintegy 80 százaléka a vedlés idejére az Elba torkolatának homokpadjain gyűlik össze nyaranta a BfN adatai szerint. A világszinten veszélyeztetett fekete réce teljes állományának egynegyede a Balti-tengernél telel, ahol gyakran a halászhálók áldozatául esnek a madarak. Minden ötödik északi búvár az Északi-tenger német vizeiben tölti a november–februárt, ahol életterük a szélerőműtelepek miatt jelentősen csökkent. A Watt-tenger például a Szibériából Nyugat-Afrikába tartó gázlómadarak, a Germán-alföld pedig az északi vadlúdfajok legfontosabb téli szállása.

A vörös lista szerzői szerint az állományokra nagy hatással van a hatékony nemzetközi óvintézkedések bevezetése a repülési útvonalakon, valamint a pihenő- és költőhelyeken. A német kormány a koalíciós szerződésben a vonuló madarak erőteljesebb védelme mellett kötelezte el magát. A vonuló madarak jobb helyzetben vannak az ország költőmadaraihoz képest, azoknak ugyanis 42 százaléka szerepel a veszélyeztetetteket felsoroló vörös listán – mondta el Beate Jessel, a BfN elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.