Elképesztő, sokan mennyire nem törődnek azzal, milyen kontraszt-, fényerő- és színbeállítással nézik a tévéjüket. Vannak a „színőrültek”, akik gyaníthatóan túl fakónak tartják a minket körülvevő világot, ezért bosszút állnak, és jól feltekerik a színtelítettséget. Ettől minden filmszereplő arca olyan pirospozsgássá válik, mintha most jöttek volna a kocsmából. A „fényevők” csutkára feltolják a fényerőt, ami olyan hatást kelt, mintha a mennyországban járnánk, mindenkinek hófehérben sugárzik az arca, sőt még az aurájuk is látszik, emellett a csúnya, gonosz fekete árnyalatok halványszürkévé szelídülnek. A „kontrasztbarbárok” viszont nem szeretik a szürkét, ők a fekete és fehér bűvöletében élnek, más kérdés, hogy a jelenetek nagy részéről lemaradnak, ugyanis feltekert kontrasztnál szinte teljesen eltűnnek a finom árnyalatok.
Persze mindenki úgy állítja be a készülékét, ahogy akarja, még véletlenül sem akartam megbántani senkit. Azonban a helytelen beállításokkal megfosztjuk magunkat a valódi élménytől, emellett a túlságosan magas fényerő és kontrasztarány fárasztja a szemet, ezért hosszú távon a látásunk romlásához is vezethet.
A legtöbb ma kapható LED-, LCD- és plazmatévé rendelkezik képernyő-optimalizáló segédalkalmazással, amely remek fotók segítségével végigvezet minket a beállításokon, és a végeredménnyel maximálisan elégedettek lehetünk. Ezzel akár be is fejezhetném a cikket, de rengeteg háztartás van az országban, ahol még katódsugaras televíziót használnak, vagy régebbi LCD-készüléket. Ezeknek a tulajdonosoknak az érzékeikre kell hagyatkozniuk, no meg néhány megszívlelendő alapszabályra, amiket most sorra veszünk. Fontos, hogy jó minőségű, jó jelerősségű csatornát válasszunk a beállításokhoz.
Ez az egyik legszubjektívebb dolog az összes beállítás közül, így csak a szélsőségek elkerülésére hívnám fel a figyelmet. Ha túlságosan fakóra állítjuk a tévét, akkor olyan érzésünk lesz, mintha 30 évvel ezelőtt készült fényképeket néznénk. A legjobb viszonyítási alap a bőrszín, hiszen nap mint nap több ezer idegen arcot látunk, gyakorlatilag a retinánkba ég ez a halvány rózsaszín árnyalat. Válasszunk olyan adást, ahol közelről mutatnak arcokat, például egy romantikus filmet. Először menjünk lefelé a színtelítettséggel, és álljunk meg akkor, amikor már attól tartunk, hogy szegény Izaura elájul, annyira sápadt. Aztán toljuk felfelé a telítettséget, vigyünk egy kis pírt szerelmetes rabszolganőnk orcájára, de mikor már részegnek tűnik, álljunk meg. A helyes beállítás nagyjából a két szélsőérték között lesz. Persze figyeljük közben a tárgyak, növények, állatok színét is, egy piros alma, az ég kékje, vagy a fű zöldje is sokat segíthet. Ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk a valósághű értéket, kapcsoljuk ki a tévét, tegyük a dolgunkat 10-15 percig, aztán kapcsoljuk be megint a készüléket. Ha elégedettek vagyunk a látottakkal, hurrá, ha nem, akkor módosítsunk egy kicsit az értéken.
Olyan műsort kellene megjelenítenünk, mely tartalmaz szinte teljesen fekete, és szinte teljesen fehér felületeket is, de inkább utóbbi legyen túlsúlyban (például havasi táj néhány árnyékot vető eszkimóval, vagy felhős ég egy elsuhanó szirti sassal) Ezt nem lesz könnyű megvalósítanunk, mivel ugyebár régi tévénk van, amin se képkimerevítő opció nincs, se USB port, amin megjeleníthetnénk egy kiváló fotót. Előfordulhat viszont, hogy van fekete-fehér üzemmódra átváltó gombunk, akkor azt nyomjuk be! Fontos tudni, hogy a kontraszt és a fényerő szoros összefüggésben van egymással, ezért szinte biztos, hogy miután a fényerőt is megpiszkáltuk, vissza kell térnünk a kontraszt módosításához. Az a cél, hogy a fekete legyen a lehető legsötétebb, a fehér a környezeti fényviszonyoknak megfelelő (ne vakítson), a köztük lévő árnyalatok pedig precízek, jól érzékelhetőek. Túlnyomott kontraszt esetén fehér, vakító foltot láthatunk például az emberek homlokán, és még azok az árnyalatok is feketék lesznek, melyeknek szürkének kellene lenniük.
A fényerő beállításánál valamilyen sötét tartalmat érdemes választani (például sziklák csoportja a szürkületben). Vigyük le nullára az értéket, szinte minden sötét lesz. Ezután kezdjünk el fölfelé menni, egészen addig, míg elkezdenek kirajzolódni a részletek, viszont még marad teljesen fekete rész is. Ha túl magasra állítjuk a fényerőt, akkor olyan hatást kelt a képernyőn, mintha enyhe füst lepné be a teret. Ahogy előbb említettem, a változtatás hatással lesz a kontrasztra is, így bátran menjünk vissza abba a menüpontba, és találjuk meg a helyes fényerő:kontraszt arányt. Itt is alkalmazzuk a 15 perces szempihentetést, tehát kapcsoljuk ki a tévét, aztán ellenőrizzük le ismét a beállításokat.
Na, ezzel nem fogunk sokat vesződni! Egyrészt néhány tévén szinte semmi hatása sincs az állítgatásnak, másrészt nyilván nem akarunk homályos filmeket nézni. Ha van bármi gyakorlati értéke ennek a menüpontnak, akkor állítsuk a maximum érték 70 százaléka környékére. A túl éles kép hosszú távon fárasztja a szemet, és a maximum közelében romlik a minőség is.
Olyan fényviszonyok mellett optimalizáljuk ezeket a beállításokat, amelyben a legtöbbször nézzük a tévét. Nyilvánvaló, hogy fényárban úszó szobában teljesen más értékeket kell beállítani, mint vaksötétben. Ha szerencsénk van, akkor nem annyira régi a tévénk, hogy ne lenne benne user1, user2 opció, azaz két különböző beállítást is elmenthetünk.
