A fát még a „sárga császár”, a kínaiak ősének tekintett Huang-ti ültette. A húszméteres famatuzsálem a Hszüan-jüan templom területén, Huang-ti mauzóleuma mellett magasodik Saanhszi tartomány Huangling megyéjében. A régióban számos famatuzsálem él még, az ezer évnél idősebbek száma meghaladja a 30 ezret.
A tudósok ivartalan szaporítási módszerekkel, darabolással és oltással az ősi ciprus nyolc facsemetéjét hozták létre. Csien Cö-ping, a Kínai Erdészeti Akadémia kutatója szerint a csemeték jól növekednek, január elejétől már üvegházban nevelik őket.
A projekt egy éve vette kezdetét, amikor az akadémia tudósai a kapott mintákból több mint 1500 klónt hoztak létre. Erre azért volt szükség, mert a kutatók úgy vélték, az ősi ciprus magas kora miatt már veszélyben van, és eljött az ideje, hogy átmentsék génállományát. Mivel a fa már matuzsálemi kort ért meg, a klónozási eljárás is nagyon nehezen ment, a minták alig egy százaléka gyökeresedett meg.
„Szerencsére sikerrel jártunk, és a csemetékből három-öt év múlva egy második klónozásra is sor kerülhet” – mondta el Csien.