A 23 millió amerikai cukorbeteg körülbelül 80 százaléka egyben túlsúlyos vagy elhízott is – hangsúlyozták a tanulmány szerzői. Eredményeiket az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) éves gyűlésén mutatták be.
A kutatásban, amelyet az ohiói Clevelandi Klinika végzett, 150 páciens vett részt, 41 és 57 év közötti felnőttek, 66 százalékuk nő. Mindnyájan 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek már legalább nyolc éve, amelyet nem kezeltek. Véletlenszerűen osztották őket három csoportra.
Az első csoport intenzív orvosi testtömegcsökkentő kezelést kapott, ez diétából, testmozgásból és gyógyszerekből állt.
A második csoport a diabéteszkezelés mellett gyomor-bypass-műtéten is átesett. Ez az eljárás nemcsak a gyomor táplálékfelvevő képességét csökkenti azzal, hogy az eredeti üregből kisebbet alakít ki, hanem ezt az új üreget közvetlenül összeköti a béllel, így kikerüli a „maradék” gyomrot és a bél egy szakaszát is.
A harmadik csoport cukorbetegségének kezelését is megkezdték, rajtuk gyomorszűkítő műtétet végeztek el, amely 75-80 százalékkal csökkentette a szerv méretét.
A Stampede elnevezésű vizsgálat célja az volt, hogy összehasonlítsa a három eljárás diabéteszre gyakorolt hatását, pontosabban azt, hogy fenntartható-e velük három hónapon át a 6 százalékos vagy annál alacsonyabb vércukorszint. A kutatás elején a résztvevők átlagos vércukorértéke 9,2 százalék volt.
Három évvel később az első csoport tagjainak csak 5, a gyomor-bypass-műtétesek 37,5, a harmadik csoport, azaz a gyomorszűkítésen átesettek 24,5 százaléka érte el ezt a célt. „Azt figyelhettük meg, hogy a közepesen vagy erősen elhízott cukorbetegek esetében a gyomorműtét hosszú távon is éreztette jótékony hatásait” – mondta Sangeeta Kashyap, a klinika endokrinológus munkatársa, a kutatás egyik vezetője.
A tanulmány során gyomorműtéten átesett páciensek több mint 90 százaléka adta le testtömegének egynegyedét, és vércukorszintjüket is tartani tudták, miközben sem inzulint, sem más, diabéteszt kezelő gyógyszert nem szedtek. Az első csoport tagjainak, akik a hagyományos kezelést kapták, csupán négy százaléka érte el ezt a célt – tette hozzá a kutató.
A kutatás gyomorműtéten átesett résztvevőinek ráadásul egyértelműen kevesebb diabétesz- és szívbetegség-kezelést kellett igénybe venniük. A páciensek mentális állapota is javult – derült ki az előadásból.