Nagyon ritka ólompecsétet találtak

Az értékes lelet a keresztes háborúk idejéből való.

kn
2014. 05. 30. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pecsétet, amelyet egykor a kappadókiai Szent Szabbász (439–532) által alapított kolostor használt, másfél évvel ezelőtt tárták fel a Jeruzsálem délnyugati részén lévő Bayit VeGan negyedben, ám csak a közelmúltban sikerült azonosítani pontos eredetét.

„Az ásatások során egyszer csak egy ritka, a keresztes háborúk idejéből való ólompecsét került a felszínre” – fogalmazott közleményében az IAA.

A Szentföld és a kereszténység történetében játszott fontos szerepe ellenére ez az első alkalom, hogy Szent Szabbászhoz köthető pecsétet találtak a régészek.

A 800 éves lelet kitűnő állapotban van. Egyik oldalán egy szakállas szent látható, aki himationt visel – ez egy felső ruhadarab volt a régi görögöknél –, jobb kezében keresztet, a balban az evangélium egy példányát tartja.

A körülötte lévő görög feliratból kiderül, hogy a férfi Szent Szabbász, míg a pecsét másik oldalán futó hosszabb görög szöveg felfedi, hogy „ez Szent Szabbász lavrájának pecsétje”. (A lavra a legnagyobb, legjelentősebb ortodox férfikolostorok elnevezése.)

A fémpecséttel (latinul bullával) óvták a leveleket az illetéktelen kezektől. „A keresztes háborúk idején a Szent Szabbász-kolostornak fontos szerepe volt a Jeruzsálemi Királyság ügyeiben, és közeli kapcsolatot ápolt az uralkodócsaláddal” – mondta Robert Kool, az IAA munkatársa. „A kolostornak számos birtoka volt és a pecsétet rejtő tanya is valószínűleg a tulajdonát képezte” – tette hozzá a szakember.

Szabbász, akit halála után szentté avattak, jó néhány kolostort alapított élete során, ám fő műve a jeruzsálemi Kidron völgyére néző Szent Szabbász-kolostor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.