A York-ház utolsó királyának jelenkori leszármazottai azt akarták, hogy az 1485-ben elhunyt ősüket az észak-angliai Yorkban, 26 hónapos uralkodásának északi hatalmi központjában temessék el. Ezért indítottak bírósági eljárást.
Az ügyben illetékes három bíró pénteki döntése szerint azonban semmi sem indokolja, hogy megváltoztassák a brit igazságügyi minisztérium korábbi döntését, amelyben engedélyezte Leicesternek a csontok újratemetését. A néhai uralkodó maradványait a város világhírű katedrálisában helyezik örök nyugalomra.
A csontok megtalálása 2012-ben az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra közel ahhoz a helyhez bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatát vívták, amely során Richárd is életét vesztette. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg.
III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt.
A bírók pénteki döntése szerint „ideje volt, hogy III. Richárd király megkapja a méltóságteljes újratemetést és végre békében nyugodhasson”.