A műholdas internet felé fordul a Google

A Föld olyan vidékeire is kiterjesztené a cég az internetet, ahová eddig nem ért el.

kn
2014. 06. 03. 11:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap értesülései szerint a projekt keretében első lépésként 180 kisméretű (zömmel mintegy 113 kilogrammos), de nagy kapacitású műholdat akarnak alacsony Föld körüli pályára állítani. A vállalkozás élén Greg Wyler, az O3b Networks műhold-kommunikációs startup alapítója áll.

A Google a műholdakon kívül azzal is kísérletezik, hogy léggömbökről (Project Loon) és napenergiával hajtott, pilóta nélküli repülőgépekről biztosítsa a széles sávú összeköttetést az eddig még senki által meg nem hódított piacokon, amelyek több százmillió potenciális fogyasztót jelentenek. A cég a drónos internetszolgáltatás fejlesztése érdekében vásárolta fel a Titan Aerospace nevű vállalatot.

Szakértők szerint a ballonok és a pilóta nélküli gépek, valamint a műholdak kiegészítik majd egymást. A Google műholdas projektjének költségei első lépcsőben 1-3 milliárd dollár között lehetnek, de egyes szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a teljesen kifejlesztett vállalkozás költségei 20 milliárd dollárra rúghatnak majd.

A lap szerint több szilícium-völgyi cég, így a Facebook is azzal kísérletezik, hogy a felhasználóit a levegőből érje el. A próbálkozások azonban néha látványos bukáshoz vezettek.

Az 1990-es években a Microsoft és Craig McCaw telekommunikációs vállalkozó próbálkozott meg a drónos-műholdas internet-szolgáltatással. A Teledisc néven ismertté vált vállalkozásuk azonban 2002-ben műszaki nehézségek és anyagi gondok miatt elbukott – miután 9 milliárd dollárt költöttek rá.

Korábban, 1998-ban az Iridium Satellite kért csődvédelmet kevesebb mint egy évvel azután, hogy megkezdte műholdas telefonos és adatközlő szolgáltatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.