A rákok is tudnak stresszelni

Górcső alá vették a kutatók a rákokat, rendkívül érdekes dolgot találtak.

kn
2014. 06. 15. 13:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bordeaux-i Egyetem munkatársaként dolgozó Daniel Cattaert, a kutatás vezetője szerint a több száz millió éve jelen lévő rákfélék primitív állatok, ezért az az elképzelés, amely szerint képesek bizonyos fokú szorongás kifejezésére, nem tűnt lehetségesnek, ám a mostani kísérletek egyre inkább meggyőzték a kutatókat arról, hogy nagyon is ez a helyzet.

A vizsgálat során a szakemberek feszült helyzetnek – egy kellemetlen elektromos mező hatásainak – tették ki a rákokat, majd egy kereszt alakú tartályba helyezték őket, amelynek két szárát elsötétítették, ezzel az állatok számára kedvező környezetet teremtve, a másik két szárat szabadon hagyták.

Cattaert szerint egy „naiv” rák – amely nem volt kitéve az elektromos mező kellemetlen élményének – a tartály mind a négy szegletébe bemerészkedik, csekély előnyben részesítve a sötétebb részeket. Amikor azonban egy nyugtalan állat kerül az útvesztőbe, akkor soha nem megy be a világos részekbe, mivel azokat túlságosan fenyegetőnek észleli.

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői megállapították, hogy az állatok nagy mennyiségű szerotonint termelnek, amelyet az agy bocsát ki a szorongás leküzdésére. Azt is felfedezték, hogy amikor szorongás elleni készítményt fecskendeztek a stresszes állatokba, akkor azok elkezdtek kevésbé óvatosan viselkedni és bemerészkedtek a tartály világos részeibe is – adta hírül a BBC News.

„A megfigyelt viselkedés a szorongásra emlékeztetett” – mondta Cattaert, hozzátéve, hogy a nyugtalanság érzete hasznos lehet a túlélés szempontjából. A szakember szerint amikor stressz ér egy állatot, ám az semmit nem változtat a viselkedésén, hanem folytatja a felfedezést, akkor összetalálkozhat egy ragadozóval. „Ám, ha a rákféle megváltoztatja a viselkedését, akkor elkerüli az olyan helyzeteket, amelyek veszéllyel fenyegetnek. Még ha nincs is a közelben ragadozó, akkor is minimalizálni fogja a fenyegetést” – mondta a szakember.

Néhány kutató szerint az, hogy ezek az állatok ismerhetik a szorongás érzetét, megerősíti azokat a tanulmányokat, amelyek azt sugallják, hogy a rákfélék fájdalmat is éreznek. Ennek fényében szerintük a halászati iparnak újra kellene gondolnia, hogy miként bánik ezekkel az állatokkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.