A tétlen tévézés megduplázza a korai halál kockázatát

Több mint 3 órát tévézik naponta? Ne tegye, az egészségét veszélyezteti.

UDM
2014. 06. 27. 3:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A tévénézés a mozgásszegény életmód egyik legelterjedtebb tevékenysége. Eredményeink egybevágnak egy sor korábbi tanulmánnyal, melyek szerint a televízió előtt töltött idő hossza összefügg a korai halál valószínűségével” – mondta Miguel Martinez-Gonzales, a Navarrai Egyetem professzora, a kutatás vezetője.

A tudósok 13 284 fiatal, egészséges spanyol diplomás szokásait vizsgálták meg, hogy megállapítsák az összefüggést a korai halálokok és három mozgásmentes tevékenységgel: a tévénézéssel, a számítógépezéssel és az autóvezetéssel töltött idő hossza között – olvasható a kutatóknak a Journal of the American Heart Association című szaklap friss számában megjelent tanulmányában.

A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 37 év volt és 60 százalékuk nő, átlagosan 8,2 éven át követték. A kutatás végére 97-en haltak meg közülük: 19-en szív- és érrendszeri betegségben, 46-an rákban, 32-en egyéb okok miatt.

A kutatás kimutatta, hogy a halál kockázata kétszer nagyobb volt azoknál, akik napi három órán át vagy annál is tovább ültek a tévé előtt, mint akik naponta legfeljebb egy órán át tették ezt. A kétszeres kockázat akkor is nyilvánvaló maradt, amikor sok egyéb kockázati tényezőt kiküszöböltek, hogy kizárólag a tétlen tévénézés időtartamának hatását vizsgálhassák.

Nem találtak jelentős összefüggést azonban a számítógépezéssel és autóvezetéssel töltött idő és a bármilyen okból bekövetkező, korai halál kockázata között. Ennek megmagyarázására a kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek.

„Ahogy a népesség öregszik, egyre inkább uralkodóvá válnak a mozgást nem igénylő tevékenységek, különösen a tévénézés. Ez tovább növeli az idős kor egészségügyi kockázatait. Eredményeink fényében a felnőtteknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy többet mozogjanak, és kerüljék a tétlenség hosszú óráit. A tévénézés idejét korlátozzák napi egy-két órára” – mondta Martinez-Gonzalez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.